Mosonmagyaróvári Civil Szövetség
A HARMADIK ERŐ
9200 Mosonmagyaróvár, Pacsirta utca 14.

(96) 217 388

Készült: 2020. február 17-én a Mosonmagyaróvári Civil Kerekasztal üléséről

Helyszín: Polgármesteri Hivatal (Mosonmagyaróvár, Fő út 11.)

Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Nagy Sándor: Üdvözli a megjelenteket és az előadókat. Külön köszönti Vizsy-Gombosi Lilla titkárságvezető asszonyt, Staár Katalint, a Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának elnökét és Tengely Katalint, a győri Civil Információs Centrum munkatársát. Ismerteti a napirendi pontokat.

A Civil Kerekasztal napirendje:

  1. Mosonmagyaróvár 2020. évi civil programjai, városi támogatások  (Vizsy-Gombosi Lilla titkárságvezető, Mosonmagyaróvár Polgármesteri Hivatala)
  2. Márciusban megjelennek a városi civil pályázatok. Idei kiírás, pályázatírási javaslatok, tavalyi tapasztalatok. (Staár Katalin elnök, Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága)
  3. Három évre elnyerte a Civil Információs Centrum címet a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. Az időszakra vonatkozó civil elképzelések, célok, feladatok. (Tengely Katalin szakmai vezető, Civil Információs Centrum)
  4. Tapasztatok a Civil Ház használatával kapcsolatban. (Orbán Józsefné elnök, Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete)
  5. Tájékoztató a 2019. évi számviteli beszámolókkal kapcsolatban (Patonai Gábor könyvelő, Mosonmagyaróvári Civil Szövetség)
  6. Egyéb ügyek, bejelentések, rendezvények

1. napirendi pont

Vizsy-Gombosi Lilla: Az a kérdés érkezett hozzám, hogy miért készül a városi rendezvénynaptár és mi történik vele. Alapvetően ezzel egy hiánypótlási feladatot lát el a polgármesteri titkárság. Néhány évvel ezelőtt kezdtük el működtetni a városi rendezvénynaptárt. Szükség van egy olyan koordináló lehetőségre, amely alapján egyes szervezetek, intézmények, akik a programjaikat tervezik, tudnak alkalmazkodni más rendezvényekhez. Általában a megelőző év október-novemberében szoktuk bekérni a szervezetektől a rendezvények adatait. Fontos, hogy a leadott adatokat figyelemmel kell kísérni, változás esetén azokat frissíteni kell. Általában havonta frissítjük a rendezvénynaptárt város honlapján. Közzétesszük a szervező nevét, elérhetőségét, a rendezvény időpontját, helyszínét. Minden hónap utolsó keddjén a következő hónap eseményei a Lajtapressbe is belekerülnek. Nyomtatott formában nem tervezzük megjelentetni. Aki eddig nem élt a lehetőséggel, bármikor csatlakozhat. Ha kérés érkezik a polgármester úr vagy alpolgármester úr részére, hogy egy-egy eseményen részt vegyen, célszerű jóval korábban jelezni, egy héttel előtte már későn van. Ha a polgármester úr vagy alpolgármester úr egyéb elfoglaltságai miatt nem tud részt venni egy rendezvényen, fogadják jó szívvel az önkormányzati képviselőket.

Nagy Sándor: Azt tapasztaltuk, hogy a programok bekérésénél van egy költségvetési rész is. Ennek mi a jelentősége? Miért kérik?

Vizsy-Gombosi Lilla: Ez azért kell, mert a civil szervezetek jelentős része a polgármesteri, képviselői keretekre igényt tart. Ezzel az igényelt támogatás célja jobban áttekinthető a képviselők és a városvezetés számára is. Ezért kérjük be az egységes formanyomtatványon. Félreértések elkerülése végett felhívom a figyelmet arra, hogy ez nem kérelem, csak egy adatlap. Azokra az programokra, melyek az alapokból is támogatható, kérjük, ott nyújtsanak be támogatási igényt. Ha itt nem sikerül támogatáshoz jutni, még mindig van lehetőség a polgármesterhez vagy képviselőkhöz fordulni. Összességében 2020-ra több mint 14 millió forint támogatási igény jelentkezett a civil szervezetek részéről. Az a kérésünk, hogy azonos támogatási kéréssel csak egy képviselőt keressenek meg, ne pedig többet.

2. napirendi pont

Staár Katalin: Mosonmagyaróvár Önkormányzata hosszú évek óta működteti pályázati alapjait, melyen keresztül támogatja mosonmagyaróvári civil szervezetek programjait.

A 2019. költségvetési évben beérkezett pályázatok főbb adatai:

1. Közművelődési Alap

A három kategóriában (1. Mosonmagyaróvár város kultúrájáért; 2. Nemzetközi kapcsolatok; 3. Környezetünkért, városunkért) 49 pályázat érkezett be 9.821.400,- Ft összegben. Ebből 46 pályázat volt sikeres. A Társadalmi Kapcsolatok Bizottság által 6.000.000,- Ft összegből 6.000.000,- Ft került felosztásra.

2. Sport Alap

A Sport Alap vonatkozásában három pályázói körben (1. Versenysport szakosztályok; 2. Iskolai sportkörök és diáksport versenyek szervezői; 3. Szabadidősport versenyek szervezői) adott a lehetőség pályázatot benyújtani. 2019. évben 32 pályázat érkezett be – 8.052.210,- Ft összegben. Ebből 27 pályázatot támogatott a bizottság, összesen 4.000.000,- Ft összeggel.

3. Köznevelési Alap

Köznevelési Alap célja a Mosonmagyaróváron működő önkormányzati, állami, egyházi, vagy nemzetiségi fenntartású köznevelési intézmények (különösen: bölcsőde, óvoda, általános és középiskola) és az intézményekhez kapcsolódó alapítványok, egyesületek támogatása. Köznevelési alap vonatkozásában 13.142.506,- Ft összegre pályáztak. A beérkezett 81 pályázatból a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága 66 pályázatot bírálta el pozitívan. A pályázható 8.000.000,- Ft-ból 6.690.000,- Ft került felosztásra, a fennmaradó 1.310.000,- Ft ismételt kiírásra került. A Köznevelési alap 2. körére 7 pályázat érkezett be, melyek közül 6-al kapcsolatban született támogatói döntés 1.043.000,- Ft összegben. A fennmaradó 267.000,- Ft-ot bizottsági döntés alapján a pályázati díj 1% összegéhez csatolták.

4. Egészségvédelmi Alap

Az Egészségvédelmi Alapra 20 pályázat érkezett be 3.781.000,- Ft értékben. Minden pályázó támogatásban részesült. A Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság a felosztható 3.000.000,- Ft összeget teljes egészében odaítélte.

5. Pályázati díj 1%

A Közművelődési, Sport és Egészségvédelmi Alapra a pályázók által befizetett pályázati díjak összege együttesen tartalékot képez. 2019 évben a Pályázati díj 1% keretében 482.849,- Ft teljes egészében felosztásra került. A beérkezett 8 pályázatból minden pályázat pozitív elbírálást kapott.

Észrevételek, felmerülő problémák:

Rendszeresen felmerülő probléma, hogy a pályázatok nagy része az egy hónapos pályázati időszak utolsó 3 napjában érkezik be.

  • A Pályázati adatlap kitöltési, csatolási hiányosságai:
    • -    Nem az aktuális pályázati adatlapot használják, vagy nem 2 példányban hozzák be a pályázatokat.
    • -    Kitöltési hiányosság az alap megnevezése, a program címe,
    • -   Pontatlan és hiányos program költségkalkuláció, önrész vagy egyéb támogatások hiányos feltüntetése,
    • -  Gyakran nem csatolják a pályázati programleírást, vagy évről-évre szó szerint ugyanaz a programleírás,
    • -    gyakran hiányzik – jogi személy esetén – alapító okirat másolat, cégkivonat,
    • -  számlavezető intézet által (három hónapnál nem régebbi) hitelesített okirat (bankszámlára utalás végett)
  • A pályázónak rövid, értékelő jelentést, szakmai beszámolót és a felhasználást igazoló bizonylatokat (eredeti számlákat, banki utalás esetén a pénzügyi teljesítést igazoló bankszámlakivonatokat) kell benyújtania, melynek módját és részleteit a támogatási szerződés tartalmazza. Ennek ellenére az elmúlt évek tapasztalatai alapján több hiányosság és visszatérő probléma is van.
    • - Elszámoló lap hiányos vagy nem megfelelő kitöltése
    • - Az eredeti számlákra szükséges záradékok nincsenek felvezetve,
    • - Az eredeti számlákat szükséges bemutatni, melyet a kolléganők visszaadnak,
    • - A számlamásolatok két példány helyett egy példányban érkeznek, nem megfelelő formában
    • -  A számlamásolatokra szükséges záradékok nincsenek felvezetve,
    • - Utalásos számlák esetén bankszámlakivonatot is csatolni kell, mely szintén rendszeresen hiányzik.
  • -  A 30 napos elszámolási határidő nem betartása szintén probléma, mely fennakadást jelent az ügyintézésben. Fontos hangsúlyozni, hogy a program meglétét követően 1 hónap, vagyis 30 nap van az elszámolásra. A December 15-i határidő a november 30-i programokra vonatkozik.

Kérjük, ezek figyelembevételével az elszámolások pontos, határidőre történő elkészítését.

Továbbá felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a pályázati eljárás rendjét meghatározó, a pályázati alapokról szóló 4/2016. (II.12.) önkormányzati rendelet, illetve a választókerületek-, valamint a polgármester, alpolgármesterek részére meghatározott keretek felosztásáról szóló 39/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelet az elszámolási határidő vonatkozásában előreláthatólag módosításra kerül. Melyet Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2020. március 19-i képviselő-testületi ülésén tárgyal meg. Az elszámolás és a szakmai beszámoló elkészítésének és benyújtásának tervezett határideje november 15.

Nagy Sándor: A képviselő-testület február 13-i ülésén elfogadta a Mosonmagyaróvár Város 2020. évi költségvetését. Délután nézte meg a város honlapját, még nem jelent meg a pályázati alapok pályázati felhívása. Viszont a benyújtás határidejét a költségvetési rendelet tartalmazza: 2020. március 16-án (hétfő) 12 óra. A Hivatal arra kéri a pályázókat, ne az utolsó napokra hagyják a pályázatok benyújtását.

Kránitz Pál: Azok a szervezetek is nyújthatnak be pályázatot, akik költségvetési soron kapnak támogatást?

Staár Katalin: Ezek a szervezetek nem kaphatnak, de természetesen a polgármester és alpolgármester úr rendkívüli esetekben dönthet úgy, forduljanak hozzájuk bizalommal.

Kató István: Ha a program megvalósításának ideje áthúzódik a következő év elejére, akkor is lehet pályázni? Ellenkező esetben a pályázat beadási határideje előtt megvalósuló programokhoz hogyan lehet támogatást kérni?

Staár Katalin: Ennek utána kell érdeklődni és az önkormányzat pénzügyi vezetőjét meg kell kérdezni, hiszen a rendeletben úgy szerepel, hogy az ez évi programokra lehet pályázni.

3. napirendi pont

Nagy Sándor: Január 30-án a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szervezésében a civilek napja volt Csornán. Itt jelentette be az Alapítvány ügyvezetője-igazgatója, hogy három évre elnyerték a Civil Információs Centrum működtetését. Arra kéri Tengely Katalint ismertesse a Civil Információs Centrum terveit. Milyen szolgáltatásokat kívánnak biztosítani?

Tengely Katalin: A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány újabb 3 évre nyerte el a Civil Információs Centrum címet. Eddig az éppen aktuális témákkal, pályázatokkal kapcsolatban tartottunk előadásokat, pénzügyi és jogi tanácsadásokat, most egy kicsit nagyobb hangsúlyt fog kapni az adományozás és önkéntesség. Annak érdekében, hogy minél több emberhez el tudjunk jutni az aktuális információkkal, forrásszerzési lehetőségekkel, különféle rendezvényeket szervezünk. A www.cic.kva.hu honlapunkat sokan látták már. Ezt most szeretnénk megújítani, amin belül csinálnánk egy civil keresőt, ami komoly vállalásnak tűnik részünkről. Fontos, hogy egy olyan adatbázis legyen, ami mindig napra kész és minél több információval van ellátva. Ez azért jó, mert a Civil Információs Centrum honlapján is lesz egy és a Központi Civil Információs Portálon is egy. Ha ez a kettő össze tud kapcsolódni, akkor bármely rendezvényhez könnyebb lesz partner találni. Ha az új honlap megvalósul, minden civil szervezetet meg fogunk keresni, hogy az adatbázisba megfelelő adatokkal be tudjanak kerülni. Tovább fejlesztjük a facebook oldalunkat is, ahol mindig friss információkat teszünk közzé, ezért érdemes figyelemmel kísérni. A későbbiekben adományozás és önkéntesség témakörben, valamint számítástechnikai képzéseket tartunk. Tematikus napokat szervezünk egy-egy témára összpontosítva. Másik rendezvényünk a civil véradás, ami minden embernek fontos kell, hogy legyen. Teljesen új programsorozatunk a „sajtóreggeli”, melyet negyedévente tervezünk Győrben, Sopronban és Mosonmagyaróváron igény szerint. Erre a rendezvényre meghívjuk a helyi médiát és azokat a szervezeteket, akiknek abban a negyedévben van programja. Nagy elképzelésünk egy „A megye civil szervezete” díj alapítása, a díj átadására pedig megyei civil napot szervezni.

A január végi hírlevelünkben láthatták, hogy a Nemzeti Együttműködési Alapnál elektorállítási időszak van. Minden szervezet egy elektor jelölésére jogosult. Az EPER rendszer „Elektori jelentkezés” menüpontjában megjelenő 3 részt kell kitölteni. Az elektorállítás azért jó, mert a szervezetek közvetlenül is beleszólhatnak abba, hogy kik legyenek a NEA kollégiumának tagjai. Később a civil portálon meg fognak jelenni azok a személyek, akikre majd lehet szavazni. Márciusban két körös lesz a szavazás, ahol személyesen kell megjelenni a kijelölt kormányablakoknál.

Nagy Sándor: akinek gondja van az elektorállítással kapcsolatban, az segítséget kérhet a Pacsirta u. 14 szám alatt található Civil Információs Centrumban. Az Új Nemzedék Jövőjéért Kollégiumban a mosonmagyaróvári Ondré Péter volt kollégiumi tag. A Péter a jövőben nem vállalja a kollégiumi tagságot, maga helyett Botka Gábort ajánlja. Kérem, támogassuk a jelöltet.

 

4. napirendi pont

Nagy Sándor: eltelt fél év azóta, hogy a Civil Házat az ott irodát bérlő szervezetek belakták. Az eddigi tapasztalatokról szeretném megkérdezni az érintett szervezeteket. Négy civil szervezeti vezetőt kértem meg, mondják el tapasztalataikat. A napirendi pont levezetésére Orbán Józsefnét, a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesületének elnökét kértem fel.

Sztranyovszky Attila: Mi értelme van a gondokat elmondani, amikor már nincs itt az önkormányzat képviselője?

Nagy Sándor: a mai ülésről emlékeztető készül, ami eljut a városvezetőkhöz is.

Orbán Józsefné: 2019 májusában kaptuk azt a hírt, hogy lassan beköltözhetünk a Civil Háza. Végül 11 szervezet költözött be az épületbe. Zömmel egy helyet kaptak a szervezetek, de van olyan eset is, amikor ketten bérelnek egy irodát közösen. Több szervezet nagyon szépen kialakította az irodáját. Például az Újjáéledés Alapítvány irodájába öröm bemenni, mert olyan szépen feldíszítették. Volt olyan szervezet, amely lassabban tudott beköltözni attól függően, hogyan tudták a bútorokat beszerezni. Hivatalosan október 5-én adták át az épületet ünnepség keretében. Két nagy terem található az épületben, a Manninger terem és a Pálffy terem, ami a Movinnov honlapján, található jelentkezési lapon bérelhető. Az óra díj 5 és 10 ezer forint, plusz az ÁFA. A Civil Házban van lift, internet, raktárhelyiségek. Hálásak vagyunk azért, hogy a város rendelkezésünkre bocsájtotta az épületet. Ezt egyfajta megbecsülésnek vettük a város részéről. Az Életfa Egyesület kapott még egy raktárhelyiséget is, ahova adományokat gyűjtünk, kapunk. Az egyesületek jól érzik magukat a Civil Házban, de természetesen vannak gondjaink is. A problémákat fokozatosan oldjuk meg. Ez a szervezetek sajátos helyzetéből adódik. Egyik sem gazdag szervezet, alkalmazottja nincs. Önkéntesek dolgoznak a szervezetekben. Nagyon rövid időt tartózkodunk csak a Civil Házban. Hetente 2-5 órát töltünk el az épületben. Ezek délutáni órák. December elején kaptunk egy levelet az önkormányzat pénzügyi osztályától, amelyben tájékoztattak bennünket arról, ha a beérkezett számlák alapján ki kellene fizetni a 2019. évi költségeket, kinek mennyit kellene befizetni. Ekkor döbbentünk meg, hogy milyen magas a költség. Elsősorban a fűtési költség nagyon magas, de magasnak tartom magam a melegvíz ellátó rendszer üzemeltetési költségét is. Fizetünk az internetért, a vagyonvédelemért. Kértük az önkormányzatot egy levél útján, amit a Dr. Thiesz Aletta fogalmazott meg, üljünk le és beszéljük meg, hogyan lehetne ezeken a költségeken faragni. A magas költségeket egy egyesület sem tudja tartósan megfizetni. Keressük a megoldást, hogy mit lehetne tenni, hogy hétvégenként és délelőttönként a fűtés ne menjen, amikor nem vagyunk ott. Azon is látni, hogy sokat nem vagyunk az épületben, hogy az áramdíj és vízdíj minimális. Sokkal jobb körülmények között vagyunk, amit köszönünk a városnak.

Kuti Sándor: Az előttem szóló jól összefoglalta a Civil Ház történetét, gondjainkat, azt gondolom, Pannika mindannyiunk nevében beszélt. Annyit tennék hozzá, hogy valóban vannak problémák, de nem ez a fórum fogja ezeket megoldani. Tavaly óta kérjük, hogy jöjjön létre a fórum az ott lakókkal, de ez a mai napig nem történt meg. Mi jöjjünk össze, mi beszéljük meg a gondokat. Hívjuk meg az ön kormányzat, a VÜF képviselőit, s egyeztessünk. Ha nem jönnek el, akkor kiadunk egy állásfoglalást, hogy mit beszéltünk meg. Vannak alapvető problémák, például az, hogy a leveleinket nem kapjuk meg, mert a postás kulcs hiányában nem tud bejönni az épületbe. Ez egy kívülálló számára kis ügy, de jó volna, ha ezek egy intézmény átadása után pár hónappal megoldódnának.

Egresi András: Mi örültünk annak, hogy végre van saját irodánk, nagyon kellett ez nekünk. Mi nagyon keveset vagyunk az irodánkban, ezért a közmű fizetési gondok hatványozottan érintenek bennünket. Valóban le kell ülnünk, beszélni kell a gondokról.

Sztranyovszky Attila: Én is egyetértek az előttem felszólalókkal. Mi augusztusban költöztünk be az irodába. Szépen berendeztük. Az igaz, hogy közös az iroda a süketekkel. Nem zavarjuk egymást, ők más időpontban vannak ott. Két fő problémát látok: mi mozgáskorlátozottak vagyunk, s az irodánk és a klubtermünk is az emeleten van, s a lift hol működik, hol nem. Előfordult olyan, hogy a kerekesszékes felment a lifttel az emeletre, de lejönni már nem tudott. Három órát kellett várnunk, mire telefon segítségével el tudták indítani a liftet. A másik problémán az, vagy van a két tanácsterem, s nincs mindegyik berendezve. Nekünk minden héten van klubfoglalkozásunk, s minden alkalommal a klubtermet nekünk kell berendezni. Nem lehetne azt megoldani, hogy a két klubteremnek állandó berendezése legyen? A fűtéssel kapcsolatban megjegyzem, hogy pénteken, amikor eljövünk, a fűtést letekerjük.

Nagy Sándor: Mosonmagyaróvár Önkormányzata a képviselő-testület február13-i ülésén tárgyalta „A Civil Ház hasznosítási feltételeinek módosítása, valamint ahhoz kapcsolódó követelés elengedése” című előterjesztést. Az épületben tizenegy civil közösség kapott elhelyezést, akik az elmúlt év nyarától folyamatosan lakták be az ingatlant.

Az Önkormányzat elsődleges célja az volt a felújítással, hogy a helyben működő civil szervezetek számára ebben az épületben biztosítson ingyenes helyiséghasználatot tevékenységük ellátásához a közüzemi díjak fizetésének kötelezettsége mellett.

Az épület fenntartásával járó költségekre vonatkozóan az egyes szervezeteket terhelő költségekre csak előzetes becslésekkel rendelkezett az Önkormányzat, így a tapasztalati adatok ismeretében kell döntenie az Önkormányzatnak arról, hogy szükséges-e valamilyen anyagi hozzájárulás ezen fenntartási költségekhez annak érdekében, hogy a szervezetek működését ne lehetetlenítse el a Civil Ház közüzemi díjainak arányos megfizetése.

A tényleges adatok alapján a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztálya 2019. december 6-án tájékoztató levelet küldött valamennyi érintett szervezet részére, hogy a tényleges költségek alapján, mekkora összeget kellene fizetniük a megállapodás alapján. A levélben egyúttal kérte az Önkormányzat a szervezetek visszajelzését, hogy költségvetésük lehetővé teszi-e a költségek megfizetését, illetve mennyiben jelentene likviditási problémát. Egy kivételtől eltekintve, valamennyi visszajelzés azt tartalmazta, hogy a civil szervezet nem lenne képes megfizetni a fentiek szerint megállapított költségeket.

Az eredeti szerződések szerint a civil szervezeteknek az általuk használt termek és közös használatú helyiségek arányában a civil ház működtetési költségéhez hozzá kellett volna járulnia. A 2019. évi költségeket a képviselő-testület egyhangú szavazással elengedte.

 

5. napirendi pont

Patonai Gábor: A szervezet közhasznúsági beszámolójának elkészítéséhez szeretne segítséget adni. A beszámolóhoz szükséges nyomtatványok a birosag.hu oldalon szerezhetők be a civil szervezetek menüpontból. 2020-ban a 2019-es évről kell beszámoló készíteni, tehát a PK-541 vagy a PK-542-es nyomtatványok használhatóak attól függően, hogy egyszeres vagy kettős könyvelést vezet a szervezet. A nyomtatványok alapvetően nem változtak 2018 óta. A mellékletek továbbra sem kötelezőek, de még jobban alátámasztják az adatokat. Felhívja a figyelmet, hogy továbbra is működik az a gyakorlat, hogy bizonyos szervezetek megkeresik a civil szervezeteket azzal, hogy különféle hibákat találtak a beszámolójukban, melyeket pénzért helyrehoznak. Igazából ilyen funkciót csak az ügyészség lát el. A bíróság funkciója csak annyi, hogy közzéteszi a beszámolókat, de nem ellenőriz. Viszont azokban a beszámolókban, amik a bíróság oldalára kikerülnek, nem igazán lehet kifogást találni. A beszámolón kívül a társasági adóról is el kell számolni. Ha a szervezet nem végzett gazdasági tevékenységet, akkor továbbra is a TAONY jelű nyomtatványt kell beküldeni. Ha volt vállalkozási tevékenysége is, akkor a 1929 jelű nyomtatványt kell kitölteni, viszont ha a vállalkozási bevétel nem éri el az összes bevétel 10%-át, akkor ez a nyomtatvány is 0-ra fog kijönni. Ezek beadási határideje május 31. Ehhez hozzájön még az szja 1%-ot gyűjtőknek a 18KOZ jelű nyomtatvány, amit be kell adni. Június 12-ig a KSH statisztikákat kell elkészíteni. A következő időszakban ezek a szervezetekre váró legfontosabb teendők.

 

6. napirendi pont

Nagy Sándor: a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület már szervezi a március 15-i civil koszorúzásokat. Délután 1 órakor találkozunk a magyaróvári temetőben Soós János nemzetőr sírjánál, s innen indul a séta a Széchenyi István domborműhöz, a Kossuth Lajos és Deák Ferenc emléktáblához. A sétát az egyetem területén található Zeyk Domokos emléktáblánál fejezik be. Minden koszorúzási helyszínen vers hangzik el diákok tolmácsolásában, s egy-egy civil szervezeti képviselő mond ünnepi beszédet. A magyaróvári civilkoszorúzás kb. negyed 3 órakor fejeződik be, tehát aki akar, az részt vehet a 3 órakor városi ünnepségen.

Kéri a civil szervezeteket, minél nagyobb létszámban képviseltessék magukat a civil koszorúzáson.