Ünnepeltek a Honvéd Hagyományőrzők

 

Mosonmagyaróváron a hagyományokhoz híven a Vitézi Rend, és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület helyi szervezete, reggel 9 órakor a Görgey Artúr emlékhelyen kezdte a koszorúzást. Délelőtt 10-kor a mosoni temetőben a Piarista Gimnázium 10. osztályos tanulói adtak műsort a 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. Ünnepi beszédet Vereb Zsolt gimnázium igazgatója mondott.

Délután13.30-kor az óvári temetőben Soós János 1848-as kecskeméti származású nemzetőr sírját koszorúztuk meg a civil szervezetekkel együtt.

Délután 15 órakor kezdődött a Hanság Múzeum kertjében a városi megemlékezés. Tavaly a hóesés, ezúttal az orkán erejű szél, záporeső nehezítette az ünnepség megrendezését. Narrátor Bérci Csaba tanár úr volt. Ünnepi beszédet Dr. Deák Ernő történész a Bécsi Napló főszerkesztője mondott "Csak akkor születtek nagy dolgok" címmel. Arról beszélnek az emberek legtöbbet amiben hiányt szenvednek,a szabadság utáni vágy lelkesítette a 48-as forradalmárokat. A Theatrum Ad Flexum műsorában elszavalták a Talpra magyart s a Nemzeti dalt.

A cserkészcsapat közben az emlékműnél a koszorúkat elhelyezte, átvonultunk, s főhajtással adtunk tiszteletet a 48-as hősöknek.

Ratkay Zoltán Imre

Honlapkészítés - Design - Programozás - Hosting