Elismerések civileknek és mecénásoknak


Tovább a program képgalériájába

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség és a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület október 4-én rendezte meg a XV. Mosonmagyaróvári Civil Napot a Flesch Károly Kulturális Központban. Az ünnepi rendezvényt Mosonmagyaróvár Önkormányzatának vezetése részéről megtisztelte jelenlétével dr. Árvay István polgármesteri jogkört gyakorló alpolgármester, dr. Iváncsics János alpolgármester, Fehérné Bodó Mariann jegyző és Staár Katalin, az önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának elnöke, több önkormányzati képviselő, valamint Török Katalin, a Győr-Moson-Sopron megyei Önkormányzat tagja.

A Civil Napot Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke nyitotta meg, méltatta a civil szervezetek sokszínű tevékenységét a városban. Ezt követően dr. Árvay István alpolgármester köszöntő szavait hallgathatták meg a jelenlevők. Az idén 30 éves Lajtha László Vegyeskar által adott színvonalas műsor után dr. Árvay István alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd az ez évi civil díjak átadására került sor.

Mosonmagyaróvár Önkormányzata a város civil társadalma teljesítményének elismeréséül, nagyrabecsülése jeléül 2010-ben rendeletet alkotott a „Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért” díj alapításáról. A díj azon magánszemély és szervezet részére adományozható, aki, amely huzamosabb időn át kiemelkedő tevékenységet folytat Mosonmagyaróvár civil társadalma fejlesztésért, vagy kimagasló módon hozzájárul Mosonmagyaróvár közösségi életéhez és a város jó hírének ápolásához. A „Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért” díjat negyedszer adta át az Önkormányzat, melyet ez évben Cser Katalin, a „Reménység”Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány elnöke, a „Baráti Kör a művészetért” Alapítvány kuratóriumi tagja kapta a fogyatékkal élők sorsának jobbítása érdekében több évtizeden át végzett lelkiismeretes, odaadó munkájáért. Az Önkormányzat Képviselő-testülete a város életében hosszú évek óta kifejtett önzetlen, karitatív tevékenységéért a Nők a Városért Egyesület részére „Mosonmagyaróvárért Emlékérmet” adományozott. Az elismerést Venesz Jánosné elnök vette át.

A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület 2000-ben alapította meg a Mecénás díjat, melyet idén 15. alkalommal adnak át. A díjjal azon társas cégek és vállalkozó magánszemélyek tevékenységét kívánják elismerni, akik egy-egy évben kiemelkedő módon támogatták a mosonmagyaróvári civil szervezetek tevékenységét. Minden év júniusában a szervezők felhívást tesznek közzé. A díjat a civil szervezetek jelölése alapján ítélik oda. Minden évben egy fődíjat „Az év mecénása” cím használattal és két különdíjat adományoznak.

2014-ben „Az év mecénása” kiemelkedő adományozói tevékenysége alapján a Greiner Bio-One Hungary kft. lett. A díjat Balogh László ügyvezető-igazgató vette át dr. Árvay Istvántól és Nagy Sándortól. Indoklás: 2013-ban a Mosonyi Mihály Zeneiskola kezdeményezésére gyűjtést rendezett a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület Rémay-Grafl Fanni beteg kislány gyógykezelésének támogatására. Ehhez csatlakozott a Greiner Bio-One Hungary kft., amely vállalkozás az ott dolgozók döntése alapján adományt adott át az egyesületen keresztül kislány családjának és vállalta, hogy a dolgozók 2013. évi személyi jövedelemadója 1 százalékát szintén a nemes célra ajánlja fel. Ez utóbbi kezdeményezés példaértékű volta és az összegyűlt milliós nagyságrendű adomány miatt érdemelte ki a Greiner Bio-One Hungary kft. az „Az év mecénása” díjat 2014-ben.

Mecénás különdíjat kapott a Veritas Dunakiliti Csatlakozástechnikai kft. A díjat Jáger Tibor ügyvezető vette át. Indoklás: 2013. november 11-én a cég 15 munkatársa – kőműves, tetőfedő, festő – önkéntes munkát végzett a Családok Átmeneti Otthonában. A foglalkoztató terem felújítását végezték el több százezer forint értékben. Továbbá a Családok Átmeneti Otthonába érkező családok munkaképes tagjainak munkahelyet biztosítottak.

Mecénás különdíjat kapott Liszkai Ákosné virágkereskedő. Indoklás: lehetőségéhez képest jelentős mértékben segíti az egyik mosonmagyaróvári civil szervezetet, adományozói kultúrája példaként állítható más vállalkozások elé.

A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület 2005-ben alapította meg „Az év civil szervezete” díjat, melyet ebben az évben kilencedik alkalommal adnak át.

A díjat eddig megkapta:

  • 2005-ben: Egyesület a Városközpontért közhasznú szervezet
  • 2006-ban: Mozgáskorlátozottak Mosonmagyaróvári Egyesülete
  • 2007-ben: Moson Megyei Nők Egyesülete
  • 2008-ban: Mosonmagyaróvári Vizisport Egyesület
  • 2009-ben: Lehetőség Családoknak 2005. Alapítvány
  • 2010-ben: Mosoni Polgári Kör Közhasznú Egyesület
  • 2011-ben: Mosonmagyaróvári ’56-os Egyesület
  • 2012-ben: megosztva az Óvári Gazdászok Szövetsége Egyesület és a Lions Klub Mosonmagyaróvár
  • 2013-ban az Életfa Nagycsaládos Egyesület.

2014-ben „Az év civil szervezete” díjat a Nők a Városért Egyesület kapta, melyet Venesz Jánosné elnök vett át. A szervezet politikai hovatartozástól függetlenül tömöríti mindazokat a nőket, akiknek önálló véleményük van a város politikai, társadalmi életéről és annak a közösség érdekében hangot is adnak. Céljuk a nők társadalmi aktivitásának növelése, befolyásuk hatékonyabbá tétele a társadalom arculatának alakításában, továbbá karitatív tevékenység végzése. A Nők a Városért Egyesület hosszú évek óta tevékeny résztvevője Mosonmagyaróvár civil életének. Rendezvényeik egy részét összekapcsolják embertársaik segítésével, több gyűjtési akciót kezdeményeztek szép sikerrel. Október 5-én rendezik meg negyedik alkalommal a mellrák elleni országos programhoz csatlakozva a Lajta-hídi sétát.

A 25 éves Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület negyedszázados tevékenységét Nagy Sándor elnök méltatta, s elismerő oklevelet vett át dr. Árvay István alpolgármestertől. Közben az érdeklődők elé helyeztek egy hatalmas tortát, melyet megszegve kínáltak a Civil Nap résztvevőinek.

A díjátadó ünnepség után több program kezdődött. A kulturális programban fellépett a Margaréta Nyugdíjas Klub Szederinda Néptánccsoportja, az En L’air tánccsoport, az Életfa Egyesület Tánccsoportja, a Hedonis Crew Breakcsapat, az Okay Dance tánccsoport és a Mosonmagyaróvári Contry Klub.

A civil börzén dokumentumokkal, kiadványokkal, termékekkel, vetített képes prezentációval mutatkozott be az érdeklődőknek 13 civil szervezet. A civil börze résztvevői: Lehetőség Családoknak 2005. Alapítvány, Mosonmagyaróvári Fotó Egyesület, Újjáéledés Alapítvány, Életfa Nagycsaládos Egyesület, Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület, Mosonmagyaróvári Civil Szövetség, Nők a Városért Egyesület, Mosonmagyaróvári Country Klub, Belvárosi Üzletkör Klaszter Egyesület, Tallós Prohászka István Művészeti Egyesület, Margaréta Nyugdíjas Klub, Moson Megyei Nők Egyesülete, Mosonmagyaróvári Makettező Egyesület.

A Civil Nap résztvevői és az érdeklődők részt vehettek egészségügyi szűrésen, melyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mosonmagyaróvári csoportja végzett. A szűrésen nyújtott szolgáltatások: koleszterinszint-, vércukorszint- és vérnyomásmérés.

A Civil Nap szakmai programja, a „A mosonmagyaróvári civil szektor aktuális kérdései” című beszélgetés érdeklődés hiánya miatt sajnos elmaradt.

A XV. Mosonmagyaróvári Civil Nap méltán reprezentálta a sokszínű mosonmagyaróvári civil társadalmat, bemutatta az érdeklődők előtt szolgáltatásaikat, közhasznú tevékenységüket. A rendezvényt Mosonmagyaróvár Önkormányzata és a Győr-Moson-Sopron megyei Önkormányzat támogatta.

Honlapkészítés - Design - Programozás - Hosting