Makettkiállítás és verseny a városban


2015. április18-19-én tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a Mosonmagyaróvár Makettező Klub és Egyesület a Nyugat Magyarországi Egyetem területén a Nemzetközi Makettkiállítást és Versenyt.

Nemcsak az egyesület, hanem az egész város életében jeles eseményről van szó, amely a világ minden tájáról látogatókat vonz városunkba. Dr. Árvay István polgármester értékelte a rendezvény jelentőségét turisztikai szempontból, s hogy a város a jövő esztendőben kiemelt eseményként fogja támogatni a kerek 20. évfordulós versenyt. A tavalyi évben 26 országból érkeztek versenyzők, mindemellett szép számban voltak jelen a makettezés hazai és nemzetközi szerelmesei-klubok, egyesületek és magánszemélyek, akik a kiállítás keretein belül mutatták be munkáikat. Kiemelt kategóriaként szerepelnek idén a II. világháború magyarországi hadszínterének szárazföldi és légi járművei, persze sok minden mással is találkozhatnak a látogatók. „A történelem szeretetén van a hangsúly”- mondta Egresi András, az egyesület elnöke. „Egy generáció nőtt fel az első kiállítás óta, barátságok szövődtek, visszatérő vendégeink vannak Kanadából, Brazíliából, az Egyesült Államokból- csak néhány példa a sok közül.”

Nevezni még most is lehet, a szervezők pedig április 19-én reggel külön lehetőséget nyújtanak azoknak, akik nyugodt körülmények között szeretnének fényképeket készíteni. Az érdeklődők túlnyomó többsége ugyan férfi, a kiállítás és verseny a közel két évtized alatt azonban olyan rendezvénnyé nőtte ki magát, amely a család minden tagja számára tartogat meglepetéseket.

A kiállítás a Nyugat-magyarországi Egyetem Mosonmagyaróvári Mezőgazdaság-és Élelmiszertudományi Kar épületében (Vár 2.) tekinthető meg. Különös szerepe van az idei esemény szervezésében a Belvárosi Üzletkör Klaszter Egyesületnek, akik a kiállítás ideje alatt „Kult Utcán” programokkal készülnek. Játszóház, utcatárlat, zenés-táncos fellépések fogadják a Magyar utcára látogatókat már csütörtöktől kezdődően - mondta el Török Katalin.

Céljuk, hogy ezzel a szezonnyitóval újra benépesítsék a sétálóutcát, ahol a gyerekek mellett a táncos lábú anyukákat és apukákat is szeretettel várják.




Honlapkészítés - Design - Programozás - Hosting