II. Okostelefon tanfolyam


2016.május 3-án zárult a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület szervezésében a második okostelefon tanfolyam. Az időközben 10 alkalmasra bővült, elsősorban gyakorlati jellegű képzés keretén belül a résztvevők praktikus ismereteket szereztek Android rendszerű okostelefonjuk, táblagépük használatával  kapcsolatban. A telefonáláson és az üzenetküldésen túl megismerkedtek eszközeik többlet funkcióinak kihasználásával. Többek között megtanultak telefonjuk segítségével az interneten böngészni, e-mailt küldeni, naptárbejegyzéseket létrehozni, útvonaltervet készíteni.

A résztvevők egy, az előző tanfolyamhoz képest tartalmilag bővített képekkel illusztrált jegyzetet kaptak, ami szintén gyakorlatias formában segítette a képzésen vett anyagrészek elsajátítását.

A szervezők nagyon örültek annak, hogy minden résztvevő szerint érdemes volt részvétele a képzésen, volt köztük olyan, aki már ajánlotta másoknak is.

Az okostelefon tanfolyamot ősszel ismét meghirdeti a szervezet, változatlan óraszámban.
Addig is várják az érdeklődők jelentkezését Tóth Zoltánné ügyintézőnél a 217-388 telefonszámon, vagy tothne@movarkultura.hu e-mail címen.

A tanfolyam oktatói (a képen balról jobbra): Pintér Nikoletta, Kiss Zoltán, Patonai Gábor


A Tanfolyam résztvevői:

Domschitz Lászlóné

Herczeg András

Hohner György

Horváth Margit

Horváthné Bekő Edit

Huber Erzsébet

Molnár Károlyné

Stipkovits Mihály

Suriné Kovács Mariann

Szűts Éva

Honlapkészítés - Design - Programozás - Hosting