Bemutatkoztak az aktív civilek

 

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség és Mosonmagyaróvár Önkormányzata október 1-én rendezte meg a XVII. Mosonmagyaróvári Civil Napot a Flesch Károly Kulturális Központban. Az ünnepi rendezvényt a városvezetés részéről megtisztelte jelenlétével dr. Árvay István polgármester, dr. Iváncsics János alpolgármester, Fehérné dr. Bodó Mariann jegyző, több önkormányzati képviselő és Pro Urbe díjas polgár.

A rendezvény nyitányaként a Mosonyi Mihály Zeneiskola ütősegyüttese játszott. A Civil Nap résztvevőit dr. Árvay István polgármester köszöntötte, méltatva a civil társadalom aktív szerepét a város életében, a civilek kiemelkedő hozzájárulását az ez évi Európai Virágzó Városok és Falvak nemzetközi versenyen való eredményes szerepléshez. Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke köszöntőjében felidézte a Civil Nap céljait, méltatta a város figyelmét és támogatásának jelentőségét a szervezetek életében.

A köszöntők után az ez évi civil díjak átadására került sor. Mosonmagyaróvár Önkormányzata a város civil társadalma teljesítményének elismeréséül, nagyrabecsülése jeléül 2010-ben rendeletet alkotott a „Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért” díj alapításáról. A díj azon magánszemély és szervezet részére adományozható, aki, amely huzamosabb időn át kiemelkedő tevékenységet folytat Mosonmagyaróvár civil társadalma fejlesztéséért, vagy kimagasló módon hozzájárul Mosonmagyaróvár közösségi életéhez és a város jó hírének ápolásához. A „Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért” díjat hatodszor adta át az Önkormányzat, melyet ez évben az állatok védelme és kímélete érdekében kifejtett karitatív állatvédő és állatjóléti tevékenységéért és ezzel az élhető város jövőkép aktív megvalósításában való közreműködésért a Menedék Állatvédő Alapítvány érdemelt ki. A díjat Mészáros Márta, a kuratórium elnöke vette át.

Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek jelölése alapján a helyi civil szektor támogatása végzett tevékenységének elismeréséül „Mosonmagyaróvári Mecénás” díjat adományozott Illés Zoltánnak, a Duna Takarék Bank Zrt. elnökének.

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség két mecénás különdíj odaítéléséről is döntött. Az egyik különdíjat a HAFNER Pneumatika kft. kapta. A cég 10 éve stabil támogatója egy mosonmagyaróvári alapítványnak. Partneri jó viszony alakult ki közöttük és kéréseiket mindig nyitott módon, segítőkészen kezelik. Programjaik megvalósítása során felmerült finanszírozási nehézségekben minden esetben támogatták ma szervezetet. Ily módon évi 100-200 ezer forint támogatást kapott az alapítvány. A díjat Novák Ernő ügyvezető-igazgatót képviselő Zorkóczy Ákos cégvezető vette át.

A másik mecénás különdíjat Kránitz Ferenc sütő-és malomipari mérnök kapta.

Kránitz Ferencet így jellemezte az őt jelölő szervezet: „Ő az az ember, aki minden élelmiszerrel kapcsolatos rendezvényen díjmentesen, vagy minimális térítés mellett az első szóra szolgáltatta a kívánt mennyiségű kenyeret, a kívánt helyszínre szállítva. Önzetlenül segíti a hozzáfordulókat.”

2016-ban „Az év civil szervezete” a Belvárosi Üzletkör Klaszter Egyesület lett. A 2014-ben alakult egyesület fő célkitűzése a belváros töretlen fejlődésének szolgálata. Felhívják a figyelmet a belváros adottságaira, a gyönyörű történelmi műemlékekre és az épített környezetre. Elő kívánják segíteni, hogy élénk legyen a társasági élet, a kisvárosi pezsgő aktivitás, szeretnék, ha a belváros egy kedvelt találkozási ponttá váljék kortól függetlenül minden itt élő és ide látogató számára a belvárosban folyó multikulturális tevékenység fokozásával. A nyári hónapokban, illetve a város kiemelt nemzetközi, vagy hazai rendezvényeihez aktívan csatlakozva a belváros utcáin ingyenesen látogatható programokat szerveznek, melyet mindig akusztikus zene kísér, több helyszínen, párhuzamosan. Ezt nevezték el Kult-utcának, mely mára a városban már fogalommá vált és méltán népszerű a városlakók, illetve az idelátogatók körében. A Kult-utcai programsorozat keretében teret és fellépési lehetőséget biztosítanak a helyi és környező települések amatőr zenei, tánc,- ill. színjátszó csoportjainak és minden rendezvényükön kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekprogramokra is. A díjat Dr. Kovács Éva, a Belvárosi Üzletkör Klaszter Egyesület elnöke vette át.

A Civil Nap civil börzéjén 14 szervezet (Mosonmagyaróvári Civil Szövetség, Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület, Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete, 70. sz. Széchenyi István Cserkészcsapat, Belvárosi Üzletkör Klaszter Egyesület, Mosonmagyaróvári Country Klub, Szenyor Kerékpáros Szabadidő Sportegyesület, Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány, Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület, Tallós Prohászka István Művészeti Egyesület, Mosonmagyaróvári Veteránjármű Egyesület, Delta Lakóterületi Sportegyesület, Mosonmagyaróvári Makettező Egyesület, Újjáéledés Alapítvány) mutatkozott be. A kulturális programban fellépett a Mosonmagyaróvári Country Klub, a Margaréta Nyugdíjas Klub Szederinda Néptánccsoportja, az En l' air tánccsoport, a Jamilah Hastánccsoport, az Okay Dance tánccsoport és a Hedonism Crew és a MadKidz breakcsoport. A rendezvényen idén is volt egészségügyi szűrés a Máltai Szeretetszolgálat szakmai támogatásával.




A Civil Napról készült további képeink képgalériánkban és Facebook oldalunkon egyaránt megtekinthetőek.
Honlapkészítés - Design - Programozás - Hosting