A

 Mosonmagyaróvári Civil Szövetség

 A L A P S Z A B Á L Y A


 Egységes szerkezetben elfogadva a Szövetség

2015. szeptember 10-én tartott küldöttgyűlésén.


A Szövetség neve, székhelye és jogállása


 1. §.

(1) Neve: Mosonmagyaróvári Civil Szövetség (a továbbiakban Szövetség)

(2) A Szövetség rövid neve: MOCISZ

(3) Székhelye: Mosonmagyaróvár, Pacsirta u. 14.

(4)[1]  A Szövetség jogállása: közhasznú szervezetként, egyesületi formában működő civil szervezet.

(5) A Szövetség közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt.

 

A Szövetség céljai, működési területe


2. §.

(1)   A Szövetség céljai:

a.   Azon civil szervezetek tömörítése, melyek fő feladatuknak tekintik a tagságuk egyéni céljainak megvalósulásán túl Mosonmagyaróvár, a mosonmagyaróvári kistérség és Nyugat-Dunántúl fejlődésének, az itt élő lakosság életkörülményei javításának elősegítését.

b.    A civil társadalom fejlődésének elősegítése, érdekképviselet biztosítása

c.    A helyi közélet, civil társadalom nyilvánosságának biztosítása

d.    Emberi és állampolgári jogok védelme

e.    Környezet- és természetvédelmi kultúra fejlesztése, szemléletformálás

f.     A hátrányos helyzetű rétegek munkaerőpiaci reintegrálása, képzése

g.    Kulturális értékek feltárása és ápolása, a lokálpatriotizmus erősítése

h.   Karitatív szerepvállalás a rászorultak támogatása érdekében, különös tekintettel a gyermek és ifjúsági korosztályra

i.     Közösségi színterek biztosítása, a civil szervezetek működési feltételeinek javítása

j.   A határokon átnyúló együttműködés révén hozzájárulni a határon túli magyarság kulturális életének fejlődéséhez, gazdításához.

k.   Az Európai Unió civil szervezetei együttműködésének és az euroatlanti integráció elősegítése

l.    Civil szervezetek képzése, felnőttképzés

m.[2] Kárpát-medencei együttműködés, a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi kulturális tevékenység elősegítése

 

(2)   A Szövetség közhasznú tevékenységei:

1. egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység

2. szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása

3.  nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés

4.  kulturális tevékenység

5. természetvédelem, állatvédelem

6.  környezetvédelem

7. gyermek és ifjúságvédelem

8.  hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése

9.  emberi és állampolgári jogok védelme

10. a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység

11.  fogyasztóvédelem

12.  rehabilitációs foglalkoztatás

13.  munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások

14.  euroatlanti integráció elősegítése

15.  közhasznú szervezetek számára biztosított – csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető - szolgáltatások

 

(2/a) A Szövetség a közhasznú tevékenységeket az alábbi közfeladatokhoz kapcsolódóan végzi:

1. településfejlesztés

2. egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység

3. természetvédelem, állatvédelem

4. környezetvédelem

5. gyermek és ifjúságvédelem

6. szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása

7. kulturális tevékenység

8. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés

9. a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység

10. rehabilitációs foglalkoztatás

11. fogyasztóvédelem

12. rehabilitációs foglalkoztatás

13. munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások

 

(3)[3] A közfeladatok teljesítését az alábbi jogszabályhelyek írják elő:

1.  településfejlesztés: 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről 57/A § (2) bekezdés

2.  egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység: 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 144. § (1) és (2) bekezdés.

3.  természetvédelem, állatvédelem: 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről 64. § (1) bekezdés

4.[4] környezetvédelem: 2011.évi CLXXXIX törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 13. §. (1) bekezdés 1.), 11.) és 19.) pont

5.  gyermek és ifjúságvédelem: 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 17. § (1) bekezdés

6. szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása: 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről 1. §-tól 6. §-ig

7. kulturális tevékenység: 1991. évi XX. törvény a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről 121. § a.) és b.) pontja

8. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 4. § (1) bekezdés a.) ponttól u.) pontig

9.[5] a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység: 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól 4. §., valamint a 2001. évi LXII. törvény a szomszédos államokban élő magyarokról 4. §. (1) bekezdése

10. rehabilitációs foglalkoztatás: 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 21. §. a.) ponttól g.) pontig

11. fogyasztóvédelem: 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 45. § (1) bekezdés a.) ponttól k.) pontig

12. munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások: 2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről 3. § (2) bekezdés a.) és b.) pont

13.  emberi és állampolgári jogok védelme: 2011. évi CXI. törvény az alapvető jogok biztosáról 2. § a.) ponttól d.) pontig

14. közhasznú szervezetek számára biztosított – csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető – szolgáltatások: 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 6. § a.) és b.) pontok

 

(4)     A Szövetség működési területe:

1)     Mosonmagyaróvár és a mosonmagyaróvári kistérség

2)     Magyarország nyugat-dunántúli földrajzi egysége (statisztikai régió területe)

3)[6] A határon túli kapcsolatok terén az Európai Unió tagállamai, valamint Magyarországgal szomszédos államok.

 

A Szövetség feladatai


 3. §.

(1)   A célkitűzések figyelembevételével éves feladatterv készül.

(2)   A Szövetség feladata:

a. elősegíti és összehangolja a tagszervezetek tevékenységét, igény esetén infrastruktúrális segítséget biztosít, szakmai, pályázatíró és információs tanácsokat ad, képzést biztosít

b.  elősegíti közösségi működési területek létrehozását, támogatja azok működtetését, fenntartását

c.  részt vállal a működési terület történeti, kulturális hagyományainak ápolásában, tudományos, művészeti, irodalmi életében

d. önállóan és más szervezetekkel, helyi önkormányzatokkal és intézményekkel együttműködve szervez ismeretterjesztő, felvilágosító előadásokat, fórumokat, rendezvényeket.

e.  részt vállal az embereket közvetlenül érdeklő közhasznú ismeretek terjesztésében

f.   együttműködve egészségvédő, szociális, karitatív szervezetekkel küzd a szenvedély-betegségek ellen, támogat betegségmegelőző programokat, valamint kezdeményezi az elesett, rászoruló emberek támogatását

g.  védi és képviseli a helyi fogyasztói érdekeket, közreműködik a helyi önkormányzatok fogyasztóvédelmi rendelkezéseinek kidolgozásában

h.  kapcsolatot tart az országban és az országhatáron túl működő civil szervezetekkel, elősegíti ezek szoros együttműködését

i.   terjeszti a humanitárius és szociális gondolkodásmódot

j.   elősegíti a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását

k.  elősegíti és fejleszti az etnikai kisebbségekkel való együttműködést

(3)   A Szövetség nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesülhessen a közhasznú szolgáltatásaiból.

 

A Szövetség tagsága


 4. §.

(1)  A Szövetség rendes tagja lehet jogi személyiséggel rendelkező társadalmi szervezet, ilyen szervezetek helyi szervezete, aki az Alapszabályban foglalt célkítűzéseket elfogadja, vállalja a tagsággal járó kötelezettségeket és feladatokat.

(2)[7]  A Szövetség rendes tagja nem lehet olyan jogi személyiséggel rendelkező társadalmi szervezet, amely közvetlen politikai tevékenységet végez.

(3)   A rendes tag a Szövetség munkájában két teljes felhatalmazással bíró küldöttjével vesz részt. A küldöttek képviselik a Szövetség előtt a rendes tagot. A rendes tag a küldöttjét bármikor visszahívhatja, s új küldöttet delegálhat. A tisztséget betöltő küldött visszahívására a Szövetség működőképessége fenntartása érdekében olyan küldöttgyűlésen kerülhet sor, melyen a rendes tag az Elnökségnek előre és időben jelezte ilyen irányú szándékát.

(4) A Szövetség elismeri és tiszteletben tartja valamennyi rendes tag önállóságát, szuverenítását. A Szövetség munkájában való részvétel önkéntes, kölcsönös előnyökön alapul, arra egyik rendes tag sem kötelezhető. Érdekellentéteiket tárgyalásos módon rendezik, ha szükséges, köztiszteletben álló civil személyek bevonásával.

(5)   A rendes tag jogai:

a.  részt vehet a Szövetség tevékenységében és rendezvényein,

b.  küldöttjei révén választhat és választható a Szövetség szerveibe

c.  küldöttjei révén szavazati joggal részt vehet a Szövetség küldöttgyűlésén

d.  a Szövetséget érintő minden kérdésbe küldöttjei révén beleszólási joggal bír

(6)   A rendes tag kötelességei:

a.     részt vesz a Szövetség céljai megvalósításában

b.    megnyilvánulásaiban betartja a Szövetség alapszabályát

c.     ápolja és növeli a Szövetség jó hírét és tekintélyét

d.[8] pontosan fizeti a 4.800 Ft (négyezer-nyolcszáz forint) összegű tagdíjat

d.    a küldöttek tartják a kapcsolatot a rendes tagok és a Szövetség között (kétirányú kommunikáció)

(7)[9] Új rendes tag felvétele esetén a tag a felvétel évében tagdíjat csak akkor köteles fizetni, ha a tagfelvétel június 30-ig megtörtént.

(8)[10] A Szövetség az éves tagdíjról félévkor számlát állít ki. A rendes tag a tagdíjat a tagdíjszámlán szereplő fizetési határidőig teljesíti a Szövetség bankszámlájára utalással, vagy a Szövetség pénztárába készpénzben.

 

5. §.

(1)   A Szövetség pártoló tagja lehet jogi személyiséggel rendelkező társadalmi szervezet, ilyen szervezetek helyi szervezete, jogi személyiséggel nem rendelkező helyi klub, baráti kör, művészeti csoport, valamint magyar és Magyarországon élő természetes személy, aki az Alapszabályban foglalt célkítűzéseket elfogadja, vállalja a tagsággal járó kötelezettségeket.

(2)   Ha a pártoló tag szervezet, jogait és kötelességeit egy fő küldöttje útján gyakorolja. A küldött képviseli a Szövetség előtt a pártoló tagot. A pártoló tag a küldöttjét bármikor visszahívhatja, s új küldöttet delegálhat.

(3) A pártoló tag képességei és lehetőségei szerint támogatja a Szövetség céljainak megvalósítását.

(4)   A pártoló tag jogai:

a.  részt vehet a Szövetség tevékenységében és rendezvényein

b.  tanácskozási és javaslattételi joggal részt vehet a Szövetség küldöttgyűlésén

c.  igényt tarthat a Szövetség kiadványaira

d.  adományokkal és egyéb módon támogathatja a Szövetséget

e.  aktívan részt vehet a Szövetség szakmai munkájában

(5)   A pártoló tag kötelességei:

a. lelkiismerete és meggyőződése alapján elősegíti a Szövetség céljainak megvalósítását

b.[11] pontosan fizeti a rendes tag tagdíjával megegyező mértékű anyagi hozzájárulást. Az anyagi hozzájárulás rendelkezésre bocsájtásának módja és ideje megegyezik a rendes tag tagdíjának rendelkezésre bocsájtásának módjával és idejével.

 

6. §.

(1)   a Szövetség tiszteletbeli tagja lehet minden olyan természetes személy, aki pártoló tag is lehet. A tiszteletbeli tag képességei és lehetőségei szerint támogatja a Szövetség céljainak megvalósítását.

(2)   Tiszteletbeli tag az lehet, akit az Elnökség ajánlása alapján a küldöttgyűlés tiszteletbeli tagnak választ.

(3)   A tiszteletbeli tag jogai:

a.  részt vehet a Szövetség tevékenységében és rendezvényein

b.  tanácskozási és javaslattételi joggal részt vehet a Szövetség küldöttgyűlésén

c.  igényt tarthat a Szövetség kiadványaira

d.  adományokkal és egyéb módon támogathatja a Szövetséget

(4)   A tiszteletbeli tag kötelessége:

a.  lelkiismerete és meggyőződése alapján lehetőségei szerint elősegíti a Szövetség céljainak megvalósítását

 

A tagok felvétele


 7. §.

(1) A leendő rendes tag a belépési nyilatkozat aláírásával jelzi azon szándékát, hogy a Szövetség rendes tagja kíván lenni. A rendes tag felvételéről a Szövetség Elnöksége dönt. Az Elnökség a Szövetség következő küldöttgyűlésén köteles tájékoztatni a tagságot a rendes tag felvételéről.

(2)   A rendes tag a belépési nyilatkozattal együtt közli, hogy kik képviselik a rendes tagot, kik a küldöttek.

(3) A rendes tag az Elnökség tagfelvételi döntése után gyakorolhatja jogait, vállalja kötelezettségeit. A rendes tagot a tagfelvételről az Elnökség írásban értesíti.

(4) A leendő pártoló tag a belépési nyilatkozat aláírásával jelzi azon szándékát, hogy a Szövetség pártoló tagja kíván lenni. Ha a pártoló tag szervezet, a belépési nyilatkozat benyújtásával egyidejüleg jelzi, ki a szervezet küldöttje. A pártoló tag felvételéről a Szövetség Elnöksége dönt. Az Elnökség a Szövetség következő küldöttgyűlésén köteles tájékoztatni a tagságot a pártoló tag felvételéről.

(5)  Ha az Elnökség a tag felvételét elutasítja, az a küldöttgyűléshez írásban panaszt nyújthat be. A panaszt a soron következő küldöttgyűlésen meg kell tárgyalni, s el kell bírálni.

(6)  A tagokról az Elnökség tagnyilvántartást vezet. Naprakész karbantartásáról a szövetségi ügyintéző gondoskodik.

(7)  A Szövetség tagja egyidejűleg más társadalmi szervezetnek, szövetségnek is tagja lehet.

(8)[12] A tag tagsági jogait a küldöttek révén személyesen gyakorolhatja.

(9)[13] A tagok személyére vonatkozó adatok nem nyilvánosak.

 

Tagsági viszony megszűnése

 

8. §.

 (1)   A tagsági viszony az alábbi esetekben szűnik meg:

a. a rendes tag önálló jogi személyisége megszűnése kimondásával

b. a nem önálló jogi személyiségű klub, csoport feloszlásával

c. a pártoló és tiszteletbeli tag halálával

d. a tag kilépésével

e.[14] a tagsági jogviszony Szövetség általi felmondásával

f. a tag kizárásával

g.[15] a Szövetség jogutód nélküli megszűnésével

 (2)[16] A tagsági viszony megszűnését a Szövetség Elnöksége mondja ki az (1) bekezdés a., b., c. és d. pontjában foglalt megszűnési esetekben a tudomásra jutással egyidejűleg, illetve a tagsági jogviszony Szövetség általi felmondása, vagy kizárás esetén a megfelelő eljárás lefolytatását követően.

 

9. §.

(1)[17] A rendes tag kilépési szándékát indoklás nélkül írásban jelenti be. A nyilatkozatot az Elnökségnek kell megküldeni.

(2) A rendes tag kilépését a Szövetség Elnöksége tudomásul veszi, s a legközelebbi küldöttgyűlésen a tagságot tájékoztatja.

 

10. §.

(1)   A pártoló és tiszteletbeli tagnak kilépési szándékát az Elnökségnek írásban be kell jelenteni. A kilépési szándék megindokolható.

(2)   A pártoló és tiszteletbeli tag kilépését a Szövetség Elnöksége tudomásul veszi, s a legközelebbi küldöttgyűlésen a tagságot tájékoztatja.

(3)   A pártoló és tiszteletbeli tag kilépése azonnali hatályú is lehet. A kilépési szándék bejelentésétől a tag nem gyakorolhatja jogait, nem kell teljesítenie kötelezettségeit.

 

11. §.

(1)[18] A tagsági jogviszony Szövetség általi felmondására akkor kerül sor, ha ismételten nem teljesíti a szövetségi Alapszabályban foglalt kötelezettségeit, s ezzel a Szövetséget célkitűzései megvalósításában, feladatai ellátásában akadályozza.

(2)[19] A tagsági jogviszony Szövetség általi felmondását az Elnökség írásban közli a taggal, melyet meg kell indokolni. Amennyiben a tag a törlési szándékkal nem ért egyet, azt 15 napon belül írásban jelezheti az Elnökségnek. A fellebbezést az Elnökség a legközelebbi küldöttgyűlés elé terjeszti.

(3)[20] A tagsági jogviszony Szövetség általi jogerős felmondásáig a tag az Alapszabályban rögzített jogokat gyakorolhatja.

(4)[21] A tagsági jogviszony Szövetség általi felmondására okot adó cselekmény:

a.   a tagdíj nem fizetése írásbeli felszólítás után sem

b.   a Szövetség munkájában való részvétel elégtelensége, legalább öt egymást követő küldöttgyűlésen mindkét küldött távolmaradása

(5)[22] A tagsági jogviszony Szövetség általi felmondása esetén az Elnökség határozatban rendeli el a felmondásra okot adó, az Alapszabályban rögzített körülmény megszüntetésére szóló előzetes figyelmeztetés kiadását határidő kitűzésével. Ha a tag a határidőig a törlésre okot adó körülményt nem szünteti meg, az Elnökség határozatban törli a tagot a tagnyilvántartásból, s a következő küldöttgyűlésen a tagságot tájékoztatja.

 

12. §.

(1)[23] A tag kizárásáról a Szövetség Küldöttgyűlése dönt.

(2)   Kizárásra akkor kerülhet sor, ha a tag fegyelmi eljárás során megállapított ok miatt nem méltó a Szövetség tagságára.

(3)   A tag kizárását csak súlyos, a Szövetség célkitűzéseit, érdekeit, vagy jóhírét alapvetően érintő ok válthatja ki.

(4)[24] A fegyelmi eljárás lefolytatására az Elnökség a rendes tagok küldöttei közül ad hoc etikai bizottságot kér fel, mely páros létszámú. Ezen felül az Elnök hivatalból tagja a bizottságnak. Az etikai bizottság megalakításáról és személyi összetételéről a kizárni kívánt tagot értesíteni kell.

(5)[25] A kizárni kívánt tag az etikai bizottság összetételével kapcsolatban az Elnökséghez kifogást nyújthat be. Ha az Elnökség alaposnak találja a kifogást, az etikai bizottság személyi összetételét módosítja.

(6)[26] Az etikai bizottság az ügyben érintett felek meghallgatása után nyílt szavazással, szótöbbséggel hozza meg határozatát, melyet a Küldöttgyűlés elé terjeszt. Az etikai bizottság munkája során függetlenül, saját belátása szerint jár el, mindennemű adatot beszerezhet. Az Elnökség köteles az etikai bizottság munkáját segíteni.

(7)[27] Az etikai bizottság köteles a tudomására jutott tényeket bizalmasan kezelni, a kizárni kívánt tag személyiségi jogait tiszteletben tartani.

(8)[28] Az etikai bizottság határozatáról 8 napon belül ajánlott-tértivevényes levélben értesíti a kizárni kívánt tagot a Küldöttgyűléshez való fellebbezés lehetőségének közlésével.

(9)[29] A kizárni kívánt tag az etikai bizottság döntésével szemben a döntés átvételét követő 15 napon belül írásban a Küldöttgyűléshez fellebbezhet. A fellebbezést a Szövetség Elnökének kell címezni.

(10)[30] Az Elnök a fellebbezést a soron következő Küldöttgyűlés elé önálló napirendi pontként terjeszti. Indokolt esetben az Elnökség döntésének megfelelően rendkívüli Küldöttgyűlés is összehívható.

(11)[31] A Küldöttgyűlésre a kizárni kívánt tagot meg kell hívni, s a fellebbezés tárgyalásakor szót kell adni. A Küldöttgyűlés döntése ellen jogorvoslati lehetőség nincs.

 

13. §.

(1)   A tag a tagsági viszony megszűnése után a lehető legrövidebb időn belül köteles minden számára kiadott, a Szövetség vagyonát képező tárgyat a Szövetség tulajdonába visszaszolgáltatni. A vissza nem szolgáltatott tárgyakért a tag anyagilag felel.

 

A Szövetség szervezete

 Küldöttgyűlés

 

14. §.

(1)[32] A Szövetség legfőbb döntéshozó szerve a küldöttgyűlés.

(2)[33] A küldöttgyűlés ülései nem nyilvánosak, azon a küldötteken és az ügyvezetésen kívül a küldöttgyűlés összehívására jogosult által meghívottak és a Küldöttgyűlés határozata alapján tanácskozási joggal rendelkező személyek vehetnek részt.

(2/a)[34] A küldöttgyűlést arra alkalmas, lehetőleg akadálymentesített helyiségben kell lebonyolítani. A helyiséget negyedórával a küldöttgyűlési meghívóban szereplő kezdési időpont előtt meg kell nyitni. A szükséges technikai munkafeltételek biztosításáról az elnök gondoskodik.

(3)[35] A küldöttgyűlést az Elnökségnek legalább évente egyszer össze kell hívni. A küldöttgyűlésre a rendes-, pártoló- és tiszteletbeli tagok küldöttjeit meg kell hívni. Az írásban postai, vagy elektronikus úton megküldött meghívót a küldöttgyűlés kitűzött időpontját megelőzően legalább 8 nappal meg kell küldeni minden küldöttnek. A meghívónak tartalmaznia kell a küldöttgyűlés időpontját és helyszínét, a megtárgyalásra javasolt napirendi pontokat, valamint határozatképtelenség esetén a megismételt küldöttgyűlés összehívásáról szóló tájékoztatást.

(3/a)[36] A küldöttgyűlési meghívó kézbesítésétől, vagy közzétételétől számított három napon belül a tagok és a Szövetség szervei az Elnökségtől a napirend kiegészítését kérhetik, a kiegészítés indokolásával.

(3/b)[37] A napirend kiegészítésének tárgyában az Elnökség jogosult dönteni. Ha a napirend kiegészítése iránti kérelemről az Elnökség nem dönt, vagy azt elutasítja, a Küldöttgyűlés a napirend elfogadásáról szóló határozat meghozatalát megelőzően a jelenlevő tagok feles szótöbbségével külön dönt a napirend kiegészítésének tárgyában.

(4)   A Küldöttgyűlést össze kell hívni, ha azt a bíróság, a Felügyelő Bizottság kéri, ha a rendes tagok egyharmada, vagy az össz taglétszám fele indítványozza, valamint ha a Szövetség Elnöke javasolja, vagy Elnöksége kezdeményezi. A Küldöttgyűlés megtartását - az ok és cél megjelölésével - írásban kell kérni. Az Elnökség a küldöttgyűlést 30 napon belül köteles összehívni.

(4/a)[38] Az Elnökség köteles a Küldöttgyűlést összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha

a)  a Szövetség vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi;

b) a Szövetség előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni; vagy

c)   a Szövetség céljainak elérése veszélybe került.

 

(4/b)[39] Az (4/a) bekezdés alapján összehívott Küldöttgyűlésen a küldöttek kötelesek az összehívásra okot adó körülmény megszüntetése érdekében intézkedést tenni, vagy a Szövetség megszüntetéséről dönteni.

(5) A Küldöttgyűlés akkor határozatképes, ha a rendes tag küldöttek több mint fele jelen van.

(6) Határozatképtelenség esetén a megismételt Küldöttgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Az ismételt Küldöttgyűlés időpontját az eredeti meghívóban ki kell tűzni.

(6/a)[40] A megismételt küldöttgyűlés a megjelentek számától függetlenül akkor határozatképes, ha azon körülményre, hogy a megismételt küldöttgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes, már az eredeti meghívóban felhívták a figyelmet, valamint a megismételt küldöttgyűlés időpontja az eredeti küldöttgyűléssel együtt kitűzésre került, és az eredeti napirendi kérdésekben, az eredeti napra és helyszínre történik a meghívás.

(6/b)[41] Amennyiben a megismételt küldöttgyűlést más napra hívják össze, erről a küldötteket az általános szabályok szerint, külön kell értesíteni. Ekkor a küldötteket a meghívóban arról kell tájékoztatni, hogy a megismételt küldöttgyűlés megtartására az eredeti küldöttgyűlés határozatképtelensége miatt, az eredeti napirendi pontok tekintetében kerül sor, amely a megjelent küldöttek számától függetlenül határozatképes és megtartható.

(6/c)[42] A küldöttgyűlésen először a jelenlevő küldöttek többségének nyílt szavazatával a levezető elnököt kell választani. A levezető elnök ezt követően megállapítja a küldöttgyűlés határozatképességét. A határozatképes küldöttgyűlésen a levezető elnök megválasztatja a jegyzőkönyvvezetőt és a két hitelesítőt, valamint szavazatszámláló bizottságot. Ezt követi a napirendi pontok megállapítása. Végül a levezető elnök a napirendi pontok alapján levezeti a küldöttgyűlést, s döntés után kihirdeti a megszavazott határozatokat.

(6/d)[43] A levezető elnök, hitelesítők és a szavazatszámláló bizottság megválasztásához a jelen lévő küldöttek feles szótöbbséggel hozott határozata szükséges. A levezető elnököt az elnök, a hitelesítőket és a szavazatszámláló bizottságot a levezető elnök javasolja a küldöttgyűlésen jelenlevő tagok közül.

(6/e)[44] A szavazatszámláló bizottság három tagú (1 fő elnök, 2 fő tag). Az elnököt a küldöttgyűlés választja. Az elnök feladata a szavazatszámláló bizottság munkájának összefogása, a szavazatszámlálás eredményének kihirdetése. A szavazatszámláló bizottság munkája során vita esetén többségi szavazással dönt.

(6/f)[45] A szavazatszámláló bizottság tagja nem lehet olyan küldött, akit tisztségre jelöltek, vagy a küldöttgyűlési határozatban bármilyen módon érdekelt.

(7)[46] A Szövetség küldöttgyűlésének kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a. az Alapszabály módosítása

b. a vezető tisztségviselő megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása

c.      

d.     

e. az éves költségvetés elfogadása

f. az éves beszámoló - ezen belül az ügyvezető szervnek az Egyesület vagyoni helyzetéről szóló jelentésének - elfogadása

g. a Szövetség megszűnésének, egyesülésének és szétválásának elhatározása

h. a vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő a Szövetséggel munkaviszonyban áll

i.  az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a Szövetség saját tagjával, vezető tisztségviselőjével, a felügyelőbizottság tagjával, vagy ezek hozzátartozójával köt

j.  a Szövetség megszűnésekor a vagyon sorsáról való döntés

k.  gazdasági-, vállalkozási tevékenység folytatásának tudomásul vétele

l.  a tagsági viszony megszűnésével kapcsolatban fellebbezés folytán a kizárásról való döntés

m. a jelenlegi és korábbi Szövetségi tagok, a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok, vagy más Szövetségi szervek tagjai elleni kártérítési igények érvényesítéséről való döntés

n.  a Szövetség Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása

o.  az éves tagdíj megállapítása

p.  a választott könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása

q. a végelszámoló kijelölése

 

(8)[47] A Küldöttgyűlési döntéshozatal:

1. A Szövetség alapszabályának módosításához a jelen lévő küldöttek háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.

2. A Szövetség céljának módosításához és a Szövetség megszűnéséről szóló küldöttgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező küldöttek háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges.

3. a többi, a küldöttgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben a jelen lévő küldöttek feles szótöbbséggel hozott határozata szükséges.

(9)[48] A küldöttek több mint fele kérésére a küldöttgyűlés bármely kérdésben titkosan szavaz.

(10)  A küldöttgyűlés határozathozatalában nem vehet részt az a küldött, aki, vagy akinek a Ptk. 685. §. (b) pontja szerinti közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben bármely formában érintett. Nem minősül előnynek a szervezet cél és feladat szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybevehető nem pénzbeli szolgáltatás, valamint a szervezet minden tagjának nyújtott az Alapszabályban leírt cél és feladat szerinti juttatás.

(11)  Minden tagnak joga van a Szövetséget érintő kérdést felvetni, javaslatot tenni.

(12)[49] A Küldöttgyűlésen határozat meghozatalakor nem szavazhat az,

a) akit a határozat kötelezettség, vagy felelősség alól mentesít, vagy a Szövetség terhére másfajta előnyben részesít;

b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni;

c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani;

d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki a Szövetségnek nem tagja;

e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll;

f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben.

(13)  A küldöttgyűlés – a kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdéseken kívül – dönt minden olyan kérdésben, amelyet az Elnökség, vagy jogszabály hatáskörébe utal.

(14)  A küldöttgyűlésről részletes jegyzőkönyvet kell vezetni. A jegyzőkönyvet az elnök, a jegyzőkönyvvezető és a küldöttgyűlésen megválasztott két fő hitelesítő írja alá.

(15)  A jegyzőkönyvet a Szövetség székhelyén, vagy irodájában kell tartani. Abba bármely tag betekinthet, vagy saját költségére másolatot készíthet. A jegyzőkönyvek őrzése a szövetségi ügyintéző feladata.

(16)[50] A Szövetséggel munkaviszonyban álló vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása során hozott küldöttgyűlési döntéseket a képviseletre jogosult vezető tisztségviselő írja alá.

 

14/A. §.[51]

(1.) A küldöttgyűlés az Elnökség tagjainak visszahívását kezdeményezheti, ha

a. a Szövetség céljaival ellentétes tevékenységet fejt ki,

b. az éves munkatervet elfogadható indok nélkül nem hajtja végre,

c. az Alapszabályban rögzített feladatait nem látja el,

d. a Szövetség jó hírét sértő tevékenységet végez, magatartást tanúsít,

e. az Elnökség tagjai között feloldhatatlan ellentét feszül,

f. a Szövetség gazdálkodása egymást követő három éven át negatív eredményű,

g. a törvényességi felügyeletet ellátó szerv, vagy a Felügyelő Bizottság súlyos törvényességi hiányosságot állapít meg,

h. nem biztosítja a Szövetség belső demokratizmusát, nyilvánosságát, a tagokat megillető jogokat,

i. egyébként az Elnökségben a tagság bizalma megrendül.

(2) Az Elnökség visszahívását a Felügyelő Bizottság, vagy a küldöttek legalább egyharmada írásban kezdeményezheti az Elnökségnél a visszahívásra alapot adó ok egyidejű közlésével.

(3) Az Elnökség köteles a (2) bekezdés szerint benyújtott visszahívási kezdeményezés után a 30 napon belül a Szövetség rendkívüli küldöttgyűlését összehívni.

 

14/B. §.[52]

(1.) A küldöttgyűlés a Felügyelő Bizottság tagjainak visszahívását kezdeményezheti, ha

a. az Alapszabályban rögzített feladatait nem látja el,

b. a törvényességi felügyeletet ellátó szerv a Felügyelő Bizottság súlyos mulasztását állapítja meg,

c. egyébként a Felügyelő Bizottságban a tagság bizalma megrendül.

(2) A Felügyelő Bizottság visszahívását a küldöttek legalább egyharmada írásban kezdeményezheti az Elnökségnél a visszahívásra alapot adó ok egyidejű közlésével.

(3) Az Elnökség köteles a (2) bekezdés szerint benyújtott visszahívási kezdeményezés után a 30 napon belül a Szövetség rendkívüli küldöttgyűlését összehívni.

 

Elnökség

 

15. §.

 (1)[53] A Szövetség ügyvezetését három tagú Elnökség látja el, akik közül vezető tisztségviselők:

- elnök

- alelnök

- elnökségi tag

(2)[54] Az Elnökséget a küldöttgyűlés választja meg. Az Elnökség mandátum öt évre szól.

(2/a)[55] Az Elnökség az elnökét maga választja tagjai közül.

(2/b)[56] Az Elnökség tagjai kötelesek a küldöttgyűlésen részt venni, a küldöttgyűlésen a Szövetséggel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, a Szövetség tevékenységéről és gazdasági helyzetéről beszámolni.

(2/c)[57] Az Elnökség tagja az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták.

(2/d)[58] Nem lehet az Elnökség tagja az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült, valamint akit e foglalkozásától jogerősen elítéltek.

(3)[59] Az Elnökség tagjainak megbízatása megszűnik:

a)  a megbízás időtartamának lejártával;

b)  megszüntető feltételhez kötött megbízatás esetén a feltétel bekövetkezésével;

c)  visszahívással;

d)  lemondással;

e)  az Elnökség tagjának halálával, vagy jogutód nélküli megszűnésével;

f) az Elnökség tagja cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával;

g) az Elnökség tagjával szembeni kizáró, vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.

(4) Az Elnökség dönt minden, a küldöttgyűlés hatáskörébe nem tartozó kérdésben. Hatáskörébe tartoznak mindazon a feladatok is, melyek ellátására a küldöttgyűlés felhatalmazta.

(5)   Az Elnökség feladat és hatásköre:

1.       a Szövetség tevékenységének irányítása

2.       a Küldöttgyűlés határozatainak végrehajtása

3.       elkészíti Szervezeti Működési Szabályzatot, gazdálkodási, ügyviteli, munkaügyi, fegyelmi szabályzatot, valamint egyéb belső szabályzatokat, s jóváhagyásra a küldöttgyűlés elé terjeszti

4.       gondoskodik a küldöttgyűlés összehívásáról, előkészíti üléseit, gondoskodik az előterjesztések egyeztetett kidolgozásáról, küldöttgyűlés elé terjesztéséről

5.       megállapodásokat köt az állami, társadalmi és más szervezetekkel, gondoskodik ezek végrehajtásáról

6.       felügyeletet és ellenőrzést gyakorol a Szövetség adminisztrációs munkája felett, beszámoltatja a szövetségi ügyintézőt

7.       valamennyi határozatról, ajánlásról, döntésről beszámol a Küldöttgyűlésnek

8.       tagsági viszonnyal összefüggő feladatok

9.   dönt mindazon kérdésekben, melyek nem a küldöttgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartoznak

(6)   Az Elnökség szükség szerint, de évente legalább két alkalommal tart ülést. Az ülések nyilvánosak.

(7)   Az összehívás és ülésezés rendjét, a dokumentálás módját részletesen a Szervezeti és Működési Szabályzat állapítja meg.

(8)   Az Elnökség határozatképes, ha a tagok több mint 50%-a jelen van.

(9)   Az Elnökség nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza határozatait.

(10) Az Elnökség határozathozatalában nem vehet részt az az elnökségi tag, aki, vagy akinek a Ptk. 685. §. (b) pontja szerinti közeli hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben bármely formában érintett. Nem minősül előnynek a szervezet cél és feladat szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybevehető nem pénzbeli szolgáltatás, valamint a szervezet minden tagjának nyújtott az Alapszabályban leírt cél és feladat szerinti juttatás.

(11)  Az Elnökség üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet a Szövetség elnöke és az elnökségi ülésen megválasztott elnökségi tag hitelesít. A jegyzőkönyvvezető nem lehet hitelesítő.

(12) A jegyzőkönyvbe az Elnökség bármely tagja betekinthet, kérésére jegyzőkönyvmásolatot kell biztosítani számára.

(13)  A jegyzőkönyvben rögzíteni kell az előterjesztéseket, a szavazás módját és eredményét (a döntést támogatók és ellenzők számarányát, ha lehetséges, akkor az ellenző személyek nevét is), valamint a hozott határozatok, állásfoglalások szövegét, időpontját, hatályát. A sorszámmal megjelölt határozatokról a szövetségi ügyintéző nyilvántartást vezet.

(14)  Az Elnökség a személyeket érintő döntéseit az érintettekkel írásban közli.

(15)  Az Elnökség üléseit az elnök vezeti, akadályoztatása esetén az alelnök.

(16)  Az Elnökségi ülést az Elnök hívja össze. A meghívót írásban postai úton 5 nappal az ülés előtt ki kell küldeni, melynek tartalmaznia kell a megtárgyalásra javasolt napirendi pontokat.

(17)[60]  Nem lehet az Elnökség tagja az a személy:

a. aki Felügyelő Bizottság elnöke, vagy tagja, illetve a Szövetség könyvvizsgálója

b. aki, vagy akinek közeli hozzátartozója a Szövetség közhasznú cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat

c. aki, vagy akinek közeli hozzátartozója az elnökség határozata alapján kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

d. aki három éven belül megszűnt más közhasznú szervezet olyan vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -,

1.) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki,

2.) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,

3.) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,

4.) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette, illetőleg törölte.

e.  aki nem jog és cselekvőképes

f.   aki a közügyektől el van tiltva

g.  akit jogerős bírói ítélet elmarasztalt.

(18)[61] A Szövetség képviseletében az Elnökség tagjai járhatnak el. A bírósági nyilvántartásban szereplő képviselő a képviseleti jogot önállóan gyakorolja. Az Elnökség bírósági nyilvántartásban képviseleti joggal fel nem ruházott tagjai a képviseleti jogot együttesen gyakorolják.

(19)[62] A Elnökség tagjának jelölt személy köteles a Szövetséget előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

 

(20)[63] Az Elnökség feladatkörébe tartozik

a)   a Szövetség napi ügyeinek vitele, az Elnökség hatáskörébe tartozó ügyekben a döntések meghozatala;

b)   a beszámolók előkészítése és azoknak a küldöttgyűlés elé terjesztése;

c) az éves költségvetés elkészítése és annak a küldöttgyűlés elé terjesztése;

d)   a Szövetségi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére vonatkozó, a küldöttgyűlés hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és végrehajtása;

e)   a Szövetség jogszabály és az alapszabály szerinti szervei megalakításának és a tisztségviselők megválasztatásának előkészítése;

f)    a küldöttgyűlés összehívása, a tagság és a Szövetség szerveinek értesítése;

g)   az Elnökség által összehívott küldöttgyűlés napirendi pontjainak meghatározása;

h) részvétel a küldöttgyűlésen és válaszadás a Szövetséggel kapcsolatos kérdésekre;

i)    a tagság nyilvántartása;

j) a Szövetség határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek vezetése;

k)   a Szövetség működésével kapcsolatos iratok megőrzése;

l) a Szövetséget érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata és annak bekövetkezte esetén a törvényben előírt intézkedések megtétele;

m)  a tag felvételéről való döntés.

 

Elnök

 

16. §.

(1)   Az Elnök feladatai:

a.    az elnökség ülései között teljes felelősséggel irányítja a szervezetet

b.    meghatározza a Szövetség stratégiai célkitűzéseit

c.    képviseli a Szövetséget állami és társadalmi szervek, szervezetek előtt

d.    ellenőrzi az Alapszabály betartását és a Szövetség határozatainak végrehajtását.

e.    vezeti az elnökség üléseit

f.    az Elnökség felhatalmazása alapján együttműködési megállapodásokat köt belföldi és nemzetközi érdekképviselettekkel, társadalmi és gazdálkodó szervezetekkel

g.    szervezi és ellenőrzi a tisztségviselő, a szövetségi ügyintéző munkáját

h.    az éves költségvetési kereten belül dönt anyagi kötelezettség-vállalásról

i.    kezdeményezi és szervezi a Szövetség tevékenységének a lakosság körében való széleskörű megismertetését, ennek érdekében folyamatos kapcsolatot tart a különböző helyi és országos médiumokkal

(2)    Az Elnöknek javaslattételi joga van a küldöttgyűlés összehívására.

(3) Az elnök gyakorolja a Szövetség munkaviszonyban álló munkatársai felett a munkáltatói jogokat.

 

Alelnök

 

17. §.

(1)    Az elnököt akadályoztatása esetén az alelnök helyettesíti általános vagy eseti jelleggel.

(2)    Az alelnök helyettesítési jogosultságát írásba kell foglalni.

(3)    Az alelnök helyettesítési jogosultsága kiterjed a képviseleti jogosultságra is azokban az esetekben, amelyekben az elnök akadályoztatása miatt képviseletre, illetve aláírásra felhatalmazza.

 

Szövetségi ügyintéző

 

18. §.

(1)   A szövetségi ügyintéző feladatai:

a.  intézi a Szövetség adminisztrációs feladatait

b.  vezeti a különböző szövetségi szervek jegyzőkönyveit

c.  kapcsolatot tart a Szövetség tagjaival

d.  a Szövetség gazdasági ügyeinek vitele, kapcsolat a könyvelővel

e.  ellátja mindazon feladatokat, mellyel az elnök, vagy alelnök megbízza

(2)   A szövetségi ügyintézőt az Elnökség nevezi ki.

(3)   A szövetségi ügyintézői feladat ellátható önkéntes munkában, megbízási szerződéssel és munkaviszonyban.


A Felügyelő Bizottság

 

19. §.

(1) A Felügyelő Bizottság (továbbiakban FB) ellátja a Szövetség működésének és gazdálkodásának általános ellenőrzését. Ennek keretében az Elnökségtől, vagy valamelyik tisztségviselőtől tájékoztatást, jelentést kérhet, a Szövetség könyveit, iratait megvizsgálhatja és szakértővel megvizsgáltathatja. A FB tájékoztatást, felvilágosítást kérhet a Szövetség munkavállalóitól is.

(1/a)[64] A Felügyelő Bizottság feladata a Szövetségi szervek, valamint a jogszabályok, az alapszabály és a Szövetségi határozatok végrehajtásának, betartásának ellenőrzése.

(2)   [65]a Szövetségnél három tagú FB működik. Az FB összetétele: 1 fő elnök, 2 fő tag. Az FB mandátuma öt évre szól.

(3)   A FB megválasztása után első ülésén tagjai közül nyílt szavazással elnököt választ és megalkotja ügyrendjét.

(4)   A FB-t annak elnöke képviseli.

(5)[66] A FB megbizatása megszűnik:

a)  a megbízás időtartamának lejártával;

b)  megszüntető feltételhez kötött megbízatás esetén a feltétel bekövetkezésével;

c)  visszahívással;

d)  lemondással;

e)  a FB tag halálával, vagy jogutód nélküli megszűnésével;

f)  a FB tag cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával;

g)  a FB tagjával szembeni kizáró, vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.

 (6)  A FB köteles az Elnökséget értesíteni és szükség esetén küldöttgyűlés összehívását kérni, ha arról szerez tudomást, hogy

-  a Szövetség működése során olyan jogszabálysértés, vagy a Szövetség érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszűntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése, az Elnökség vagy a küldöttgyűlés intézkedését igényli.

-  az elnökségi tagok felelősségét megalapozó tény merül fel.

(7)   Amennyiben a FB indítványára az Elnökség, vagy a küldöttgyűlés összehívására 30 napon belül nem kerül sor, a FB az előbb említett szerveket maga is összehívhatja.

(8)[67] Nem lehet a FB elnöke, vagy tagja aki

a. a legfőbb szerv, illetve az ügyintéző és képviseleti szerv elnöke vagy tagja (ide nem értve az egyesület legfőbb szervének azon tagjait, akik tisztséget nem töltenek be),

b. a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik,

c. a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján a létesítő okiratban foglaltaknak megfelelően nyújtott alapcél szerinti juttatást -, illetve

d. az a.- c. pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója.

 (9)  A FB működési feltételeit a Szövetség elnöksége biztosítja. A FB éves munkaterv és ülésrend alapján dolgozik. A FB tagok javaslatai alapján a munkatervet és ülésrendet a FB elnöke állítja össze és terjeszti a FB elé.

(10)  Az FB-t szükség szerint, de évente legalább egyszer – az éves rendes küldöttgyűlés előtt - össze kell hívni. A FB ülését az Elnök az ülés napját legalább 5 nappal megelőzően a napirendet tartalmazó írásban postai úton kiküldött meghívóval hívja össze.

(11)  A FB ülését bármely két tag írásban összehívhatja az ok és cél egyidejű megjelölésével, ha a FB összehívására irányuló kérelmüket az Elnök 8 napon belül nem teljesíti.

(12)[68] A FB határozatképes, ha az ülésen két tag megjelent. A FB határozatait a jelenlevők szótöbbségével hozza.

(13)  A FB üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni.

A jegyzőkönyv tartalmazza:

·       az ülés helyét, idejét és azt, hogy összehívása szabályszerű volt-e,

·       a résztvevők nevét,

·       a hozzászólások lényegét és az egyes napirendi pontokról hozott határozatokat,

·       a határozatok elleni esetleges tiltakozásokat.

Bármely tag kérésére szó szerinti jegyzőkönyvet is kell készíteni.

(14)  A jegyzőkönyvet a FB Elnöke, valamint a jegyzőkönyvvezető írja alá.

(15)[69] A FB határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján

a) kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy

b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

(16)[70] A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet a Szövetség FB-ának elnöke és tagja az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -,

a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki,

b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,

c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,

d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette, illetőleg törölte.

(17)[71] A FB tagjának jelölt személy köteles a Szövetséget előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

 

Határozatok Könyve

 

20. §.

(1)   A szövetségi ügyintéző a küldöttgyűlés által hozott határozatokról folyamatos nyilvántartást vezet (Határozatok Könyve). A határozatokat azok meghozatalát követően haladéktalanul be kell vezetni a Határozatok Könyvébe, feltüntetve - a küldöttgyűlési jegyzőkönyvvel egyezően -

a.  a döntés időpontját, tartalmát,

b.  a hatályba lépés időpontját,

c.  a döntést támogatók és ellenzők, valamint a tartózkodók által leadott szavazatok számát, és a szavazó tagok (ha lehetséges) személyét.

(2)  A szövetségi ügyintéző az Elnökség által hozott határozatokról folyamatos nyilvántartást vezet (Elnökségi Határozatok Könyve). Az Elnökségi Határozatok Könyvének tartalma, vezetésének módja megegyezik a (1) bekezdésben rögzítettekkel.

 

Közzététel, nyilvánosság

 

21. §.

(1)   A szövetségi ügyintéző a küldöttgyűlés, vagy Elnökség által hozott határozatok egy kiadmányát az érintett kívülálló személyek részére írásban, ajánlott postai küldeményben, vagy az átvétel írásos igazolásával közvetlen átadással 15 napon belül kézbesíti.

(2)[72] A Szövetség a működésével, szolgáltatásai igénybevételi módjával kapcsolatos információkat, a tevékenységére vonatkozó beszámolókat hirdetmény formájában nyilvánosságra hozza. A hirdetményt a "Mosonmagyaróvári Civil Szemle" című helyi időszaki lapban, vagy a Szövetség honlapján a döntést követő 60 napon belül kell megjelentetni.

(3)[73] A Határozatok Könyvének, a közhasznúsági mellékletnek és a Szövetség egyéb iratainak legalább egy-egy példányát a szövetségi ügyintéző a Szövetség székhelyén, vagy irodájában köteles tartani és lehetővé tenni, hogy azokba munkanapokon előre egyeztetett időpontban 10.00-14.00 óra közötti időszakban bárki betekinthessen, illetve azokból saját költségén másolatokat készíthessen. A közhasznúsági jelentést az interneten, a Szövetség saját honlapján közzé kell tenni.

(3/a)[74] A közhasznúsági mellékletet minden év május 31-ig kell közzétenni, letétbe helyzeni.

(4)[75] A Szövetség szolgáltatásai nyilvánosak, azokat az igénybevétel előtt legalább tíz nappal sajtó, plakát, meghívó útján közzéteszi.

(5)   Egyes cél szerinti juttatásokat a Szövetség pályázatokhoz köthet. A pályázati felhívást a helyi és megyei sajtó, szaklapok útján a pályázat határidőt megelőző legalább 30 nappal közzéteszi. A pályázati felhívás tartalmazza:

a.  a pályázat kiíró nevét, címét

b.  a pályázat tartalmát

c.  a pályázók körét

d.  a pályázattal elérhető cél szerinti juttatást

e.  a benyújtási határidőt

f.   az eredményhírdetés időpontját

g.  az eredmény közzétételének módját

h.  a juttatással történő elszámolás módját, mértékét

i.   pályázati díj mértékét

(6)    A pályázatokat az Elnökség bírálja el. A pályázatokba történő betekintés lehetőségét a döntés előtt 5 nappal a Szövetség székhelyén lehetővé kell tenni. Az elnökség a döntést nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg.

 

Számvitel

 

22. §.

(1)   A Szövetség pénzügyi és számviteli munkáját a szervezettől független szakembernek, vagy szervezetnek kell végeznie.

(2)   Az alapbizonylatok helyességéről a szövetségi ügyintéző előterjesztésére az Elnök felel.

(3)   A Szövetség és az (1) bekezdésben említett szakember, szervezet közötti megfelelő kapcsolatról az Elnök gondoskodik.

(4)   A szövetségi házipénztár kezeléséről a szövetségi ügyintéző gondoskodik.

(5)   Az (1) bekezdésben említett szakember, szervezet köteles a jogszabályi változásokra az Elnök figyelmét felhívni.

 

A Szövetség gazdálkodása

 

23. §.

(1)   A Szövetség bevételei:

a)   tagdíj
b)
gazdasági-vállalkozási tevékenységből (szolgáltatás nyújtásából) származó bevétel

c)
a költségvetési támogatás:

ca) a pályázat útján, valamint egyedi döntéssel kapott költségvetési támogatás

cb) az Európai Unió strukturális alapjaiból, illetve a Kohéziós Alapból származó, a költségvetésből juttatott támogatás

cc) az Európai Unió költségvetéséből vagy más államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatás

cd) a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint kiutalt összege

d) az államháztartás alrendszereiből közszolgáltatási szerződés ellenértékeként szerzett bevétel
e)
más szervezettől, illetve magánszemélytől kapott adomány

f)
befektetési tevékenységből származó bevétel

g)
az a)-f) pontok alá nem tartozó egyéb bevétel

(2)  A Szövetség minden lehetőséget megragad arra, hogy célkitűzéseivel összefüggő pályázatok útján bevételét, vagyonát gyarapítsa.

(3)   A vagyont leltárban kell rögzíteni.

(4) Az átmenetileg szabad pénzeszközöket államilag garantált értékpapírokban, vagy bankbetéten kell tartani.

(4/a)[76] A Szövetség befektetési tevékenységet is végezhet. A befektetéseket a Befektetési Szabályzatban rögzítettek szerint kell kezelni.

(5)   A Szövetség tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagok – a tagdíj megfizetésén túl – a Szövetség tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.

(6)   A Szövetség tulajdonát képező tárgyakat, eszközöket a tag használatára ki lehet adni.

(7)  A kiadott tárgyakért a tag anyagilag felel, s köteles a tárgy állagát megőrizni, jó karbantartásáról gondoskodni.

(8)   A Szövetség gazdasági-vállalkozási tevékenységet csak közhasznú, vagy a létesítő okiratban (Alapszabályában) meghatározott egyéb céljainak megvalósítása érdekében, a közhasznú célok megvalósítását nem veszélyeztetve végez.

(9) A Szövetség a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában (Alapszabályában) meghatározott közhasznú tevékenységére fordítja.

(10)[77] A bankszámla feletti rendelkezésre a Szövetség képviselője jogosult, aki a jogosultságot önállóan gyakorolja.

(11)[78] A bankszámla felett a képviselőn túl az Elnökség bírósági nyilvántartásban képviseleti joggal fel nem ruházott tagjai is rendelkezhetnek. Ebben az esetben együttesen járnak el.

 

A Szövetség megszűnése

 

24. §.

(1)[79] A Szövetség más jogi személlyé nem alakulhat át, csak szövetségekkel egyesülhet és csak szövetségekre válhat szét.

(1/b)[80] A Szövetség jogutód nélkül megszűnik, ha

a) határozott időre jött létre és a meghatározott időtartam eltelt;

b) megszűnése meghatározott feltétel bekövetkezéséhez kötött és e feltétel bekövetkezett;

c) a tagok vagy alapítók kimondják megszűnését; vagy

d) az arra jogosult szerv megszünteti

(1/c)[81] A Szövetség jogutód nélkül megszűnik továbbá, ha

a)     a Szövetség megvalósította célját, vagy a Szövetség céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és új célt nem határoztak meg

b)     a Szövetség tagjainak száma hat hónapon keresztül nem éri el a tíz szervezetet.

(2)[82]

(3) A Szövetség megszűnése esetén a tartozásokat azonnal ki kell egyenlíteni.

(4)[83]

(5)[84] A Szövetség jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezők követeléseinek kiegyenlítése után fennmaradó vagyont a Nemzeti Együttműködési Alapnak kell átadni.

 

Záró rendelkezések

 

25. §.

(1)   A Szövetség tevékenysége során tiszteletben tartja Magyarország Alaptörvényét és a mindenkor hatályos jogszabályokat.

(2)[85] Az Alapszabályban nem rendelkezett kérdésekben az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény előírásai az irányadók.

(2/a)[86] Ha jelen Alapszabály rendelkezése a (2) bekezdésben említett törvényekkel ellentmondásban van, akkor a törvényi előírások az irányadók.

(3)   A Szövetség olyan demokratikusan szerveződött, önkormányzattal bíró szervezet, melyet befelé a teljes nyíltság, kifelé a nyitottság jellemez.

(4) A Szövetség elismeri és tolerálja minden egyes tag lelkiismereti szabadságát, meggyőződését, ezért többségi határozatok meghozatalakor a kisebbségi véleményeket tiszteletben tartja. Ugyanakkor az egyesülés és szolidaritás, a kölcsönös felelősségvállalás talaján a kisebbség - álláspontjának sérelme nélkül - tartozik a többséget munkájában segíteni.

 

Z Á R A D É K

 

Ezen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a 2015. szeptember 10-i küldöttgyűlésen 76/2015 (09.10.) számú küldöttgyűlési határozattal elfogadott módosítások alapján hatályos tartalomnak.

Mosonmagyaróvár, 2015. szeptember 10.

 

Nagy Sándor

levezető elnök

 

 

 

                         Talpas Balázs                                                         Kató István

                             hitelesítő                                                              hitelesítő

 

Tanúk:

 

               ……………………………………                                …………………………………….

                           Müller Gyuláné                                               Patonai Gábor

                    9200 Mosonmagyaróvár                                   9200 Mosonmagyaróvár

                         Lomb u. 15-17/C.                                             Móra F. u. 29.

                 szem. ig. száma: 201252MA                             szem. ig. száma: 199118SA



[1] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[2] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[3] Módosította a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[4] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[5] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[6] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[7] Módosította a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[8] Módosította a 2015.09.10-i küldöttgyűlés.

[9] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[10] Kiegészítette a 2015.09.10-i küldöttgyűlés

[11] Módosította a 2015.09.10-i küldöttgyűlés.

[12] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[13] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[14] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[15] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[16] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[17] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[18] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[19] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[20] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[21] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[22] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[23] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[24] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[25] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[26] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[27] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[28] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[29] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[30] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[31] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[32] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[33] Módosította a 2015.09.10-i küldöttgyűlés

[34] Kiegészítette a 2015.09.10-i küldöttgyűlés

[35] Módosította a 2015.09.10-i küldöttgyűlés

[36] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[37] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[38] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[39] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[40] Kiegészítette a 2014.01.20-i küldöttgyűlés.

[41] Kiegészítette a 2014.01.20-i küldöttgyűlés.

[42] Kiegészítette a 2015.09.10-i küldöttgyűlés.

[43] Kiegészítette a 2015.09.10-i küldöttgyűlés.

[44] Kiegészítette a 2015.09.10-i küldöttgyűlés.

[45] Kiegészítette a 2015.09.10-i küldöttgyűlés.

[46] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[47] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[48] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[49] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[50] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[51] Kiegészítette a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[52] Kiegészítette a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[53] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[54] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[55] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[56] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[57] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[58] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[59] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[60] Módosította a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[61] Kiegészítette a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[62] Kiegészítette a 2014.01.20-i küldöttgyűlés.

[63] KIegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[64] KIegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[65] Módosította a 2015.09.10-i küldöttgyűlés.

[66] Módosította a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[67] Módosította a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[68] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[69] Kiegészítette a 2014.01.20-i küldöttgyűlés.

[70] Kiegészítette a 2014.01.20-i küldöttgyűlés.

[71] Kiegészítette a 2014.01.20-i küldöttgyűlés.

[72] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés.

[73] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[74] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[75] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[76] Kiegészítette a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[77] Módosította a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[78] Kiegészítette a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[79] Módosította a 2015.09.10-i küldöttgyűlés

[80] Módosította a 2015.09.10-i küldöttgyűlés.

[81] Módosította a 2015.09.10-i küldöttgyűlés.

[82] Törölte a 2015.09.10-i küldöttgyűlés.

[83] Törölte a 2013.10.08-i küldöttgyűlés.

[84] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[85] Módosította a 2015.05.05-i küldöttgyűlés

[86] Kiegészítette a 2015.05.05-i küldöttgyűlés


vissza

Honlapkészítés - Design - Programozás - Hosting