Hírek
Szeptember 26-án tartotta meg Mosonmagyaróvár Város Önkormányzat és a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség a Civil Házban az ez évi 3. tájékoztató ülést. Nagy Sándor, a Civil Szövetség elnöke köszöntötte a civil szervezetek megjelent képviselőit.
Megjelent a Pályázatfigyelő 2023/39. száma. Az aktuális kiadás megtekinthető az alábbi linken:
A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület az alapfokú oktatást folytató intézmények oktató-nevelő munkájának elősegítése érdekében ez évben is meghirdeti hagyományos vers- és prózamondó versenyét.
Idén tizennyolcadszor adták át a Moson Vármegye Iparosa díjakat, melyek a díjazottak otthonának vagy üzletének falán kaptak helyet. Pénteken tizennyolcadszor adták át a Moson Vármegye Iparosa díjakat. Az elismerések velejárója egy igényes kerámia tábla is, amely a díjazottak üzletének, lakóhelyének homlokzatán kap helyet. Mindezt azzal a céllal, hogy fennen hirdesse a környezetnek, hogy itt él és dolgozik, sok-sok év munkájával komoly szakmai sikereket elért iparos, szakember és szolgáltató vállalkozás.
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mint a Győr-Moson-Sopron vármegyei Civil Közösségi Szolgálattó Központ címbirtokosa és a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség 2023. október 7-én 10 órától rendezi meg a Flesch Károly Kulturális Központban a III. Győr-Moson-Sopron vármegyei Civil Napot és a XXIV. Mosonmagyaróvári Civil Napot.
Megjelent a Pályázatfigyelő 2023/38. száma. Az aktuális kiadás megtekinthető az alábbi linken:
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a Mosonmagyaróvári Civil Szövetséggel együttműködve összehívja a Mosonmagyaróvári Civil Kerekasztalt.
Időpontja: 2023. szeptember 26-án (kedd) 16 óra
Helyszíne: Civil Ház nagyterme (Mosonmagyaróvár, Szent István király u. 12. – Manninger Lakótelep, volt Pálffy-villa)
III. Ipartelepi Kultúrpiac címmel szervezett programot az Ipartelepi Lakosok Egyesülete szeptember 9-én a Fekete-iskola ipartelepi épületében a városrészben élő, vagy ide kötődő, innen elszármazott alkotóművészek részvételével. Iváncsics János mosonmagyaróvári alpolgármester köszöntötte a rendezvény vendégeit, kiemelve, hogy az épített környezeten túl mennyi rejtett kincs található az Ipartelepen. Kultúrcsoportok fellépése mellett kiállítás is nyílt, melyen festményektől a grafikákon keresztül a horgolt vagy rongybabáig lehetett különlegességeket látni. Az eseményen Jávor Miklós önkormányzati képviselő Elimás utazásai című könyvét is bemutatták. A rendezvény után a Segesvári Zsolttal, a rendező egyesület elnökével beszélgettünk.
Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, mint a Győr-Moson-Sopron vármegyei Civil Közösségi Szolgálattó Központ címbirtokosa és a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség 2023. október 7-én rendezi meg a Flesch Károly Kulturális Központban a III. Győr-Moson-Sopron vármegyei Civil Napot és a XXIV. Mosonmagyaróvári Civil Napot.
Megjelent a Pályázatfigyelő 2023/37. száma. Az aktuális kiadás megtekinthető az alábbi linken:
A Nők a Városért Egyesület szeptember 8-án kirándulni vitte a Naposház fiataljait. Először a Nagycenki múzeum parkját látogatták meg. Utána kisvasutaztak. Boldogan énekelték a fiatalok megy a gőzös című nótát. Vonatozás után a Sarki Konyha által működtetett vendéglátó egységben nagyon finom ebédet kaptak, majd málnaszörpöt ittak. Hazafelé egy gombóc finom fagyit ettek Csornán. Vidáman, kellemesen töltötték el a napot.
Tizenkettedik alkalommal szervezte meg szeptember 2-án a Mosonmagyaróvári Veteránjármű Egyesület a 12. Mosonmagyaróvári Veteránjármű Találkozót és Alkatrészbörzét a Wittmann parkban.