Mosonmagyaróvári Civil Szövetség
A HARMADIK ERŐ
9200 Mosonmagyaróvár, Pacsirta utca 14.

(96) 217 388

Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete június 7-én kerekasztal beszélgetésre hívta az egyesület tagjait és a város lakosságát. Az egyesület vezetősége Takarékos háztartásvezetés címmel beszélgető sorozatot indított tagjainak. Úgy érezzük, ez egy nagyon aktuális témakör, és a beszélgetéskor átadott tapasztalatokkal segíthetünk a családoknak.

Június 11-én Családi Napot tartottunk a Duna partján, az óváriak által jól ismert Biczónál. A családi nap reggeli szalonnasütéssel kezdődött, majd a csapat ráhangolódott az ebéd elkészítésére. Közben érkeztek a családok és így a labdajátékok is elkezdődhettek, a kicsik a játszóteret vették birtokba. Volt, aki halat szeretett volna fogni, voltak, akik kártyáztak. A felnőttek szabadon beszélgettek ezen a kötetlen közösségépítő, vidám programon. 11 óra körül már annyi család gyűlt össze, hogy megkezdődhetett a játékos sorverseny a vállalkozó kedvű felnőttek és gyerekek számára.

Egyesületünk 9 fővel vehetett részt és utazott el Nyíregyházára, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének találkozójára. A két napos rendezvényen találkoztunk felvidéki ismerőseinkkel, de összebarátkoztunk több határon túl élő magyar családokkal, egyesületi vezetőkkel is

 

A teljes cikk megtalálható a civilszemlemovar.hu portálunkon az alábbi linkre kattintva:

https://civilszemlemovar.hu/juniusi-nagycsalados-programok/