Mosonmagyaróvári Civil Szövetség
A HARMADIK ERŐ
9200 Mosonmagyaróvár, Pacsirta utca 14.

(96) 217 388

Március 25-én Tavaszköszöntő ünnepséget tartott a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete a Fehér Ló Közösségi Házban. Ez a kicsit megkésett (fűtés hiánya miatt) rendezvény csak az egyesület tagjainak szólt.

A családok nem jöttek üres kézzel. Hozták a finom süteményeket, érkeztek a tombolatárgyak is. Amíg gyülekeztünk, addig is készültek a húsvéti díszek, no meg a finom szendvicsek, innivalók. Amikor már úgy gondoltuk, hogy mindenki megérkezett, közös játékra hívtuk a gyerekeket és felnőtteket. A vidám hangulatú játék után, levetítettük a tavalyi év legfontosabb eseményeiről készült felvételeket. Ezt követően közös táncon mozgattuk meg izmainkat.

A gyerekek türelmetlenül várták a nekik szóló tombolát, ahol mindenki nyert. Hatalmas lendülettel és kíváncsisággal indultak a csomagokért. Közben fogytak a finom falatok, majd ismét táncra perdültek a szülők és a nagyobb gyerekek. Kisebbek saját játékokat kitalálva mulatták az időt. Következett az est fénypontja, a felnőtteknek szóló tombola. A gyerekek elfáradtak, így a szülőkkel közösen a tombolahúzás után hazaindultak.

Az ünnepség teli volt vidámsággal, jókedvvel, beszélgetéssel, étellel itallal, önkéntes munkával. Jól sikerült közösségépítő program volt.

Orbán Józsefné, az egyesület elnöke

A cikk képekkel megtalálható a civilszemlemovar.hu portálunkon az alábbi linkre kattintva:

https://civilszemlemovar.hu/nagycsaladosok-tavaszkoszonto-rendezvenye/