Mosonmagyaróvári Civil Szövetség
A HARMADIK ERŐ
9200 Mosonmagyaróvár, Pacsirta utca 14.

(96) 217 388

Október 7-én rendezték meg ünnepélyes keretek között a XXIV. Mosonmagyaróvári és a III. Győr-Moson-Sopron Vármegyei Civil Napot. Az ünnepségen díjazták az aktív civil személyeket, egyesületeket és a támogatókat.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata és a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség civil napot szervezett a Flesch-központban. Az érkező vendégeket Nagy Sándor, a szövetség elnöke köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy Mosonmagyaróvár gazdag civil társadalma immár a megye előtt is bemutatkozhat. Az aulában a vendégeket és nagyszámú érdeklődőt a Mofém Fúvószenekar és a Haller Sport Mazsorett Egyesület műsora fogadta, és civil börze nyílt, amelyen 15 mosonmagyaróvári szervezet és 9 vármegyei mutatkozott be.

A színházteremben dr. Iváncsics János mosonmagyaróvári alpolgármester és a vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője üdvözölte a vendégeket. - Fantasztikus a civil élet a vármegyében – emelte ki beszédében, köszönetet mondva a kiállítóknak és a díjat kapó szervezeteknek.

Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár üdvözlő beszédében hangsúlyozta, Mosonmagyaróvár jól szerepel a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatain. Felhívta a figyelmet, hogy az idei 11 helyett jövőre 14 milliárd forint a keret: az összevont pályázaton 4.5 millió forintra, az egyszerűsítetten 400 ezer forintra lehet pályázni. A helyettes államtitkár köszönetet mondott a Civil Közösségi Szolgáltató Központban folyó szakmai munkáért.

- Élénk, színes és gazdag a civil élet, különösen Mosonmagyaróváron – vette át a szót Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés elnöke, aki arra is rámutatott, milyen lenne az életünk civil szervezetek nélkül.

A 2023-as év díjazottjai

A 2023-as év díjazottjai

Idén Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért díjat a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért vehette át a Szigetközben élő rászoruló gyermekek és családjuk életminőségének javítása érdekében több  mint öt éve végzett karitatív munkája, a társadalmi felelősségvállalásban elfoglalt példamutató szerepe elismeréseként. A díjat Dr. Iváncsics János alpolgármester adta át Mészely Rékának, az egyesület elnökének.

A Mosonmagyaróvári Mecénás Díjat pedig az SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt. érdemelte ki a helyi önkormányzat döntése szerint. a helyi civil szektor támogatása érdekében végzett tevékenysége elismeréséül. A díjat Frey Gergely gyárigazgató vette át Dr. Iváncsics Jánostól.

Az SMR Hungary BT. minden évben kiválaszt egy helyi civil szervezetet és egy karitatív célt, amit támogatni kíván munkatársaival közösen. A dolgozók a saját készítésű süteményüket értékesítik karácsonykor. A cég az ebből befolyt bevételt azonos összeggel kiegészíti és ezt a pénzadományt, idén 1.600.000 Ft-ot adták át a választott közösségnek, az Újjáéledés Alapítványnak, aki a Mecénás díjra a javaslattevő volt.

Ezt követően a Mecénás különdíjakat adott át Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke.

Mecénás különdíjat kapott PG Hungary Kft, melyet Bárányos Dénes cégvezető vett át. A PG Hungary Kft. több mint 860 ezer forint támogatást nyújtott a Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért civil szervezetnek, mely az eddigi legnagyobb pénzbeli adomány az egyesület fennállása óta. Ebből a támogatásból tudták kiírni az Együtt álmodtuk! pályázatot, melynek köszönhetően összesen 2,5 millió forint értékben segíthették a mosonmagyaróvári és környékbeli nevelési és oktatási intézményeket. A cég társadalmi munkában festést is vállalt a Példa Házban.

Mecénás különdíjat kapott a Leier Hungária Kft., melyet a Leier Hungária Jánossomorjai Betonelemgyárának műszaki igazgatója, Borbély Zoltán vett át. A Leier Hungária Kft. jelentős kedvezménnyel értékesített a Lajta Dogcentrum Kutyaiskola és Sportegyesület részére díszburkolatot. Ennek köszönhetően az egyesület a megtakarított összeget további fejlesztési céljaira tudta fordítani. A közvetve nyújtott támogatás összege megközelíti a 250 ezer forintot, mely az egyesület gazdálkodását jelentősen segítette.

Az Év Civil Szervezete díjat a Lajta Dogcentrum Kutyaiskola és Sportegyesületnek adományozta Mosonmagyaróvári Civil Szövetség. A díjat Kulitsán Attila elnök vette át Nagy Sándortól. 2010-ben egy lelkes kis csapat a Fertő soron levő zöldterületen megalakította a LAJTA Dogcentrum Kutyaiskolát, melynek már akkor kitűzött célja az oktatás során a kutya és gazdája közötti legjobb kapcsolat kialakításának elősegítése volt. A kiképzéseken való létszám növekedésével 2019-ben indokolttá vált az egyesületi forma létrejötte. Az egyesület tagjai rendszeresen részt vesznek óvodai és iskolai programokon. Évente több alkalommal szerveznek egynapos kutyás kirándulásokat, melyekhez bárki csatlakozhat. 2022-ben kutyás nyílt napot tartottak, melyet az idén tematikus jelleggel rendeztek meg. A két nagyszabású rendezvény nem csak a kutyás látogatókat, hanem a város és környéke kutyakedvelő közösségét, családjait is megmozgatta.

A vármegyei civil díjakat dr. Iváncsics János a vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője, Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés elnöke adta át.

A Vármegye Civil Szervezete díjat a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete vehette át. A díjat Orbán Józsefné elnök vette át. A 34 éve működő egyesület célja a család tiszteletére nevelés, a gyermekekért érzett felelősség erősítése, a nagycsaládosok érdekeinek képviselete, egymást ismerő és segítő közösséggé szervezése. Létszámuk meghaladja a 150 tagcsaládot, amely közel 750 főt jelent.

Civilként a Köz Szolgálatáért díjban Csányi Gáborné, a Kónyi Polgárőr Egyesület titkára részesült. Csányi Gáborné neve az elmúlt közel két évtizedben összeforrt a polgárőrséggel. Lívia 2005-ben került először kapcsolatba a civil élettel, civil szervezetekkel, ekkor alakult meg a Kónyi Polgárőr Egyesület, melyben felkérték titkárnak. Pár évvel később Csányi Gáborné már a Csorna-Kapuvár Járási Polgárőr Egyesületek titkári szerepét is betöltötte. Ő intézte az egyesületek adminisztratív ügyeit, könyvelését, pályázatait és egyéb dolgokban is a segítségükre volt. Ma már 22 egyesület tartozik a szárnyai alá. Időközben több egyéb területen működő civil szervezet aktív tagjává, segítőjévé is vált és folyamatosan vállal szerepet egyéb társadalmi feladatokban is.

A díjátadást színesítő kulturális műsorban közreműködött dr. Orbán Júlia Magyar Ezüst Érdemkereszt díjjal kitüntetett versmondó, Nagy Nóra, a Mosonyi Mihály Alapfokú zenei Művészeti Iskola növendéke fuvolán, Nemes-Nagyné Dudás Veronika zongora kíséretében, az Okay Dance Sportegyesület tánccsoportja és a Royal Kolibri TSE tánccsoportja.

A civil napot a díjazottak és a vendégek tiszteletére fogadás zárta, ahol dr. Iváncsics János alpolgármester mondott pohárköszöntőt.

 

A rendezvényről készült képeinket megtalálhatják képgalériánkban és a Facebook oldalunkon is.