Mosonmagyaróvári Civil Szövetség
A HARMADIK ERŐ
9200 Mosonmagyaróvár, Pacsirta utca 14.

(96) 217 388

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség és Mosonmagyaróvár Önkormányzata október 9-én rendezte meg a XXII. Mosonmagyaróvári Civil Napot a Flesch Károly Kulturális Központban. A ünnepi rendezvényen vendégként köszöntötték Dr. Iváncsics János urat, Mosonmagyaróvár város alpolgármesterét, Fehérné dr. Bodó Mariann asszonyt, a Mosonmagyaróvári Polgármesteri Hivatal jegyzőjét, valamint a megjelent Pro Urbe Mosonmagyaróvár-díjjal kitüntetetteket, önkormányzati képviselő asszonyokat és urakat.

A rendezvény nyitányaként a Mosonyi Mihály Zeneiskola fúvóstanára, Alasztics Balázs adott elő egy zeneszámot. A Civil Nap résztvevőit dr. Iváncsics János alpolgármester köszöntötte, méltatva a civil társadalom aktív szerepét. Kiemelte, hogy a város a pandémia teremtette nehéz gazdasági helyzet ellenére a költségvetésben tervezett módon támogatja a civil szervezeteket, nagyra becsüli munkájukat. A civil napot Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében felidézte a Civil Nap megrendezésének történetét, céljait, kiemelve a civil szervezetek együttműködését városi közcélok megvalósításában, Mosonmagyaróvár Önkormányzata segítségét.

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség 2005-ben alapította meg „Az év civil szervezete” díjat, melyet ebben az évben tizenhetedik alkalommal adnak át. A díjra civil szervezetek adhattak le jelölést, s ez alapján került kiválasztásra a díjazott közösség, mely 2021-ben a Mofém fúvószenekart fenntartó Mofém Művészeti Egyesület lett. A díjat Vitéz Péter, az egyesület elnöke és Kovács tanmás József karmester vett át Nagy Sándortól, a Civil Szövetség elnökétől. A díj átadása után a Mofém fúvószenekar játszott három számot.

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség két mecénás különdíj odaítéléséről is döntött. Mecénás különdíjat kapott civil szervezetek jelölése alapján Baán Miklós, a kimlei székhelyű Baán Bt. tulajdonosa, valamint a Wahl Hungária kft. képviseletében Galgóczi Péter műszaki igazgató.

Ezt követően a városi díjak átadására került sor. A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség 2000-ben alapította meg a Mosonmagyaróvári Mecénás díjat. A helyi civil társadalom fejlesztési programja keretében a Szövetség – a korábbi évekhez hasonlóan – 2020-ban is meghirdette a díjat, amelynek célja, hogy fejlessze az adományozói kultúrát és elősegítse a civil szektor és az üzleti élet kapcsolatát. A Mecénás díj odaítéléséről a civil szervezetek jelölése alapján 2016-tól Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata dönt.

2021-ben a Mosonmagyaróvári Mecénás Díjat a helyi civil szektor támogatása érdekében végzett tevékenységének elismeréseként a Barnaút 2000 Építő és Kereskedelmi kft. kapta. A vállalkozás példaértékű, széleskörű támogatói tevékenységet folytat. A KESZI Idősek Otthonát is többször segítették már. A Barnaút 2000 Építő és Kereskedelmi Kft. megalakulása óta évente több százezer forinttal támogatja a Példa Egyesület a Szigetközi Gyerekekért civil szervezetet is. Az egyesület ez év augusztusában adta át fennállása óta az eddigi legnagyobb értékű beruházást a Vackor Óvodában, melynek mintegy felét, egymillió forint értékben a Barnaút 2000 Kft. biztosította. A díjat Erdős Barna ügyvezető-igazgató vette át és köszönte meg.

Mosonmagyaróvár Önkormányzata a város civil társadalma teljesítményének elismeréséül, nagyrabecsülése jeléül 2010-ben rendeletet alkotott a „Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért” díj alapításáról. A díj azon magánszemély és szervezet részére adományozható, aki, amely huzamosabb időn át kiemelkedő tevékenységet folytat Mosonmagyaróvár civil társadalma fejlesztéséért, vagy kimagasló módon hozzájárul Mosonmagyaróvár közösségi életéhez és a város jó hírének ápolásához. A „Mosonmagyaróvár Város Civil Társadalmáért” díjat tizenegyedszer adta át az Önkormányzat egyhangú szavazattal, melyet ez évben a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület kapott.

A Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesületet civilek alapították 1985-ben. Alapszabálya szerint fő célkitűzése a város épített, természeti, helytörténeti és kulturális értékeinek megóvása és gyarapítása. Az Egyesület első elnöke Dr. Nagy György rendkívül sokat tett azért, hogy a civil tudat és tenni akarás kibontakozzon, kiteljesedjen és megerősödjön városunkban. A Gróf Széchényi Ferenc, majd Kós Károly díjak elnyerése annak az elkötelezett munkának az elismerései, amelyet az Egyesület tagjai mind a mai napig töretlen elszántsággal végeznek. A városnak ma nincs olyan része, ahol munkájuknak ne lenne kézzel fogható nyoma: a Pieta szobortól kezdve a majoroki Kőmíves oszlopig. Az Egyesület közreműködött az Európa-kő, a Habsburg Frigyes szobor, a Haberland emlékmű, a Bauer, Deák, Erkel emléktáblák létrejöttében is. A felsorolásból nem maradhat ki a Gieswein szobor, a 48-as emlékmű, a Hőnel-síremlék és a Wittmann emlékoszlop helyreállítása sem. Javaslatára nyilvánították védetté a Wittmann-parkot. Az Egyesület gondozásában közel 30 olyan kiadvány jelent meg, amely a város és/vagy közvetlen környékének valamely építészeti, természeti, kulturális örökségéről állít emléket. Napjaink legfontosabb feladatai közül említést érdemel a magyaróvári öreg temető 12 védett sírjának, a Hősi Halottak és a Szt. Anna kápolnák gondozása, köztéri szobrok felújításának kezdeményezése, valamint a város 70, országosan védett műemlékének szakmai felmérése, értékbecslése.

A díjat dr. Unger András elnök vette át és köszönte meg.

A Civil Nap civil börzéjén 10 szervezet (Mosonmagyaróvári Civil Szövetség, Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület, Margaréta Nyugdíjas Klub, Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület, Mosonmagyaróvári Country Klub, Mosonmagyaróvári Kertbarátok Köre, Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Életfa Egyesülete, Újjáéledés Alapítvány, Mosonmagyaróvári Makettező Klub, Szív Egyesület Mosonmagyaróvár) mutatkozott be.

A díjátadást követő kulturális programban fellépett a Mosonmagyaróvári Country Klub, a Margaréta Nyugdíjas Klub Szederinda Tánccsoportja, a Haller Sport, Majorette Egyesület mazsorett csoportja, Bucsa Eszter táncos és a Nosztalgia Baráti Kör.

{phocagallery view=category|categoryid=76|limitstart=0|limitcount=0}