A MOSONMAGYARÓVÁRI CIVIL SZÖVETSÉG TAGSZERVEZETEINEK! Fontos információk a Civil Piknikkel kapcsolatban
A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség július 18-án, pénteken szervezi meg a XII. Mosonmagyaróvári Civil Pikniket a Biczónál, a szabadtéri színpad környékén, melyre szeretettel várjuk 55 tagszervezetünk tagjait. Mivel ha minden tagszervezet csak minimális létszámmal lesz jelen – természetesen ez csak elvi lehetőség -, akkor sok résztvevőre lehet számítani, ezért előzetesen tudni szeretnénk, hogy kik kívánnak a programon részt venni.
A program lényeges része az ebédeltetés. Tudnunk kell, hány főre kell ebédet biztosítani, hány főzőcsapatot kell szerveznünk. Ezért minden szervezetnek június 30-ig tudatnia kell az
A szervezeti vezetők gyűjtsék össze a pénzt, s a rendezvényen adják át a szervezőknek. Ha a szervezet akarja kifizetni az ebédet, számlát tudunk biztosítani. Az ebédet igénybe vevőket arra is kérjük, hogy tényért és evőeszközöket hozzanak magukkal. Arra nincs lehetőség, hogy az étkezést igényvevők előre jelezzék, ki kit kér, hiszen közvetlenül a főzés előtt tisztázzuk azt, hogy melyik főzőcsapat mit főz. Arra törekszünk, hogy változatos egytálételek készüljenek.
Azért is fontos a létszám mielőbbi tisztázása, mert a padok és ülőhelyek száma is korlátozott. Az elmúlt években panasz hangzott el amiatt, hogy a tűző napon kell ülni. Ezen sátrak biztosításával kívánunk segíteni, de ezek száma is korlátozott.
A program nagyon hasonló lesz az előző évek programjához.
Az idei programtervezet:
8:00 óra: a főzés megkezdése
11:00 óra: a Civil Piknik megnyitása, köszöntők Már biztosan vendégünk lesz dr. Iváncsics János civil tanácsnok, de szeretnénk más vendégeket is meghívni.
11:15 óra: Kulturális program a színpadnál, mely szervezés alatt áll.
12:15 óra: Az ebéd kiosztása, elfogyasztása
12:45 óra: Buglyó Gyula és együttese szolgáltat zenét, közös éneklés
Ezt követően a program kötetlen, lehet beszélgetni, strandolni. Körülbelül 16 órakor kívánjuk bezárni a Civil Pikniket. Esőnap nincs, szép időre számítunk!
A rendezvénnyel kapcsolatban Nagy Sándor alelnöknél lehet érdeklődni a 30/9573-744 mobilszámon, vagy a