Mosonmagyaróvári Civil Szövetség
A HARMADIK ERŐ
9200 Mosonmagyaróvár, Pacsirta utca 14.

(96) 217 388

Jegyzőkönyv

Készült: 2014. január 20-án a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség küldöttgyűléséről

Helyszín: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tárgyalóterme (Fő út 11.)

Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Nagy Sándor elnök 16 órakor köszöntötte a megjelenteket, s megállapította, hogy a küldöttgyűlés határozatképtelen. 30 perc szünetet rendelt el.

Nagy Sándor 16 óra 30 perckor megnyitja a küldöttgyűlést. A jegyzőkönyv vezetésére Tóth Zoltánnét, a jegyzőkönyv hitelesítésére Palkovits Gusztávot és Kató Istvánt javasolja. Más javaslat nem lévén, a küldöttgyűlés jegyzőkönyvvezetőnek Tóth Zoltánnét, jegyzőkönyv hitelesítőknek Palkovits Gusztáv és Kató István küldötteket egyhangúlag elfogadta.

Nagy Sándor ismerteti a küldöttekkel a napirendi pontokat. Új napirendi pont felvételére a megismételt küldöttgyűlés miatt nincs lehetőség, ezért szavazást sem rendel el.

  1. Alapszabály módosítás (Nagy Sándor elnök)
  2. Egyebek

1. napirendi pont

Nagy Sándor: a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség 2013. május 8-án tartotta meg azt a küldöttgyűlését, melyen az új civil törvénynek való megfelelés céljából módosította alapszabályát. Ezt beküldte a Győri Törvényszékhez, mely hiánypótlási felhívást adott ki. 2013. október 8-án rendkívüli küldöttgyűlést tartott a Szövetség annak érdekében, hogy az alapszabályt a hiánypótlási felhívásban megjelölt kifogások szerint javítsa. Ezt ismételten beküldtük a Győri Törvényszékhez, aki 2013 decemberében ismét hiánypótlási végzést adott ki, néhány hibát még mindig talált. Ezért vált szükségessé a mai rendkívüli küldöttgyűlés összehívása. Az alapszabályt ismételten módosította. Az előterjesztést minden küldött megkapta e-mailban.

Minden változtatást részletesen megindokolva, magyarázva egyenként szavazást rendelt le.

1/2014. (01.20.) számú küldöttgyűlési határozat

Az Alapszabály 14.§. (6) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

(6) Határozatképtelenség esetén a megismételt küldöttgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Az ismételt küldöttgyűlés időpontját az eredeti meghívóban ki kell tűzni.

Szavazatarány: egyhangú döntés

2/2014. (01.20.) számú küldöttgyűlési határozat

Az Alapszabály 14.§.-a az alábbi (6/A) bekezdéssel kiegészül:

(6/A) A megismételt küldöttgyűlés a megjelentek számától függetlenül akkor határozatképes, ha azon körülményre, hogy a megismételt küldöttgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes, már az eredeti meghívóban felhívták a figyelmet, valamint a megismételt küldöttgyűlés időpontja az eredeti küldöttgyűléssel együtt kitűzésre került, és az eredeti napirendi kérdésekben, az eredeti napra és helyszínre történik a meghívás.

Szavazatarány: egyhangú döntés

3/2014. (01.20.) számú küldöttgyűlési határozat

Az Alapszabály 14.§.-a az alábbi (6/B) bekezdéssel kiegészül:

(6/B) Amennyiben a megismételt küldöttgyűlést más napra hívják össze, erről a küldötteket az általános szabályok szerint, külön kell értesíteni. Ekkor a küldötteket a meghívóban arról kell tájékoztatni, hogy a megismételt küldöttgyűlés megtartására az eredeti küldöttgyűlés határozatképtelensége miatt, az eredeti napirendi pontok tekintetében kerül sor, amely a megjelent küldöttek számától függetlenül határozatképes és megtartható.

Szavazatarány: egyhangú döntés

4/2014. (01.20.) számú küldöttgyűlési határozat

Az Alapszabály 15.§.-a az alábbi (19) bekezdéssel kiegészül:

(19) A Elnökség tagjának jelölt személy köteles a Szövetséget előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

Szavazatarány: egyhangú döntés

5/2014. (01.20.) számú küldöttgyűlési határozat

Az Alapszabály 19.§.-a az alábbi (15) bekezdéssel kiegészül:

(15) A FB határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján

a) kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy

b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.

Szavazatarány: egyhangú döntés

6/2014. (01.20.) számú küldöttgyűlési határozat

Az Alapszabály 19.§.-a az alábbi (16) bekezdéssel kiegészül:

(16) A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet a Szövetség FB-ának elnöke és tagja az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -,

a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki,

b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,

c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,

d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette, illetőleg törölte.

Szavazatarány: egyhangú döntés

7/2014. (01.20.) számú küldöttgyűlési határozat

Az Alapszabály 19.§.-a az alábbi (17) bekezdéssel kiegészül:

(17) A FB tagjának jelölt személy köteles a Szövetséget előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

Szavazatarány: egyhangú döntés

8/2014. (01.20.) számú küldöttgyűlési határozat

Az Alapszabály 24.§. (5) bekezdése az alábbiak szerint módosul:

(5) A Szövetség megszűnése esetén a hitelezői igények kielégítése után a Szövetség megmaradt vagyona a civil szervezetek támogatására való felhasználás céljából a Nemzeti Együttműködési Alapot illeti meg.

Szavazatarány: egyhangú döntés

Nagy Sándor: Kéri a küldötteket a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövegének elfogadását.

9/2014. (01.20.) számú küldöttgyűlési határozat

A Mosonmagyaróvári Civil Szövetség küldöttgyűlése a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövegét elfogadja.

Szavazatarány: egyhangú döntés

Nagy Sándor: Köszöni az egyhangú szavazásokat. Ezzel remény van arra, hogy a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség az előírt határidőig – 2014. május 31. – megszerezze a civil törvény szerinti közhasznúsági fokozatot.

Egyben felajánlja segítségét a közhasznúság kérése iránti bírósági eljárásban. Bár nem jogász, de van tapasztalata. A Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület a múlt héten kapta a közhasznúvá minősítés jogerős végzését.

2. napirendi pont

Nagy Sándor: felkéri Patonai Gábor munkatársat, röviden ismertesse a „Tudásod a jövőd” programot.

Patonai Gábor: A program a hagyományos szakképesítés helyett a kulcskompetenciák fej-lesztésére helyezi a hangsúlyt, így használható, gyakorlati ismeretekkel gazdagodhatnak a résztvevők. A képzés a képző intézmény házivizsgájával zárul. A sikeresen vizsgázók tanúsítványt kapnak. Kinek ajánljuk? Minden 18 éven felüli személynek!

Kiemelt figyelmet kapnak

  • az alacsony iskolai végzettségűek
  • munkanélküliek
  • a kistelepüléseken élők
  • a 45 év felettiek
  • a kismamák
  • az aktív nyugdíjasok
  • és mindazok, akik részvétele csekély más felnőttképzési programokban.

Egyénenként maximum bruttó 90.000 Ft képzési támogatás nyújtható, melyet a program résztvevői szabadon használhatnak fel különböző típusú/szintű képzéseken való részvételre.

Megyénkben a résztvevőknek az adott képzés költségének 5%-át kell önrész formájában megfizetniük. A teljes keret felhasználása esetén ez mindössze 4.500 Ft. Az önrész minden költséget (tanfolyamdíj, vizsga, tananyag) fedez.

A képzések várhatóan 2012 decembere és 2014 augusztus 31-e között kerülnek megszervezésre. Elegendő jelentkező után a csoportok folyamatosan indulnak.

A programban való részvétellel lehetőség nyílik az alábbiakra: hatékonyabb álláskeresés, gyorsabb elhelyezkedés a munkaerőpiacon, távmunka végzés lehetősége, hatékonyabb kommunikáció, internet használat kiakná-zása, önbizalom növekedése.

A programról érdeklődni, arra jelentkezni a mosonmagyaróvári eMagyarország Ponton lehet.

  • személyesen (9200 Mosonmagyaróvár, Pacsirta u. 14.)
  • telefonon (96/217-388)
  • e-mailban (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)
  • eTanácsadóknál: Nagy Sándor - mobil: 30/9573-744

Dancsecs Mária – mobil: 30/495-8286

Patonai Gábor – mobil: 30/530-5193

Simon Zoltánné – mobil: 70/570-2242

Bővebb tájékoztató és regisztrációs segítség a www.mocisz.hu honlapon található.

Ratkay Katalin: Hányan vehetnek részt a programban?

Patonai Gábor: A programban országosan 100.000 fő vehet részt.

Nagy Sándor: Annyival egészíti ki az elhangzottakat, hogy eddig 60-70 ezer fő képzése valósult meg, tehát még lehet jelentkezni a programba.

Kuti Sándor: Hogyan lehet a programra pályázni?

Patonai Gábor: a programban való részvételre nem pályázni kell, hanem regisztrálni a www.tudasodajovod.hu honlapon. A regisztrálási folyamatot segítik az e-tanácsadók. Ez ügyben regisztrálási tájékoztató található a www.mocisz.hu honlapon.

Nagy Sándor: a Mosonmagyaróvári Civil Szövetség már megkezdte 2014. évi tevékenységét. Mivel az elmúlt évben kritika hangzott el arról, hogy kevés a kötetlen összejövetel, ahol egymás szervezetei tevékenységét jobban meg lehetne ismerni, döntés született arról, hogy a Szövetség egy-egy évben két eseménnyel szolgálja ki ezt az igényt. Egyrészt bált szervez, másrészt a nyári időszakban szabadtéri pikniket tart. A bál január 11-én már megvalósult, a Szövetség tagszervezetével, a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvánnyal közösen tartotta meg a VIII. Jótékonysági bált. Ezen a tagszervezetek részéről sajnos nem volt érdeklődés, amit a gyors szervezésnek, a rendezvény propagálására rendelkezésre álló kevés időnek tud be. A bált jövőre is megszervezik, reméli, akkor nagyobb lesz az érdeklődés.

A gyorsabb, sűrűbb kapcsolattartás érdekében 2014-től Civil Hírek címen belső hírlevél készül. Eddig két szám készült el, amit minden elektronikus címmel rendelkező küldött megkap. A belső hírlevélben a Szövetség, valamint a tagszervezetek életével kapcsolatos információk kapnak helyet.

Nagy Sándor egyéb megtárgyalandó téma hiányában a küldöttgyűlést bezárta.

K.m.f.

 

Tóth Zoltánné
jegyzőkönyvvezető
Palkovits Gusztáv
hitelesítő
Kató István
hitelesítő
                                                                                                

Tanúk:

....................................................
Müller Gyuláné
 9200 Mosonmagyaróvár
 Lomb u. 15-17/C.
....................................................
Mitring Attiláné
 9200 Mosonmagyaróvár
 Flesch K. u. 1. I/5.

 

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Fogyasztóvédelmi iroda

A mosonmagyaróvári polgárokat tájékoztatjuk fogyasztói jogaikról. Panaszügyintézés keretében a fogyasztói panaszokat a Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testülethez továbbítjuk.

9200 Mosonmagyaróvár, Pacsirta u. 14.
Nyitva tartás: munkanapokon 8-14 óráig

Előzetes bejelentkezés:
Tel.: 217-388, v. email: tothne@movarkultura.hu

Szolgáltatásaink

Könyvelési tanácsadás
Pályázatfigyelés
Pályázati tanácsadás
NEA ügyek, információk
Partnerkeresés, együttműködés
Közös programszervezés
Adománygyűjtés tagszervezetek részére
Irodai szolgáltatások (gépelés, sokszorosítás, stb.)
Híradás (Civil Szemle)